Nyírlugos

Nyírlugos

Esperesi kerület:Nyírbátori Esperesi Kerület
A parókia címe:4371 Nyírlugos, Templom utca 1.
Postacím:4371 Nyírlugos, Templom utca 1.
Telefonszám:(42) 288 107
Titulus:Szent Péter és Pál főapostolok
Templombúcsú:június 29.
Alapítás éve:XVIII. sz. eleje
Anyakönyvek:1786
Az egyházközség rövid bemutatása:A 18. század elején telepítettek ide nagyobb létszámú, ruszin ajkú görögkatolikus népességet, mivel a korábbi falu elpusztult. Papjukat 1705-ben Ferencnek hívták. Egyes források szerint az első fatemplomot 1724-ben a középkori templom alapjaira építették. A torony nélküli fatemplom a szükséges felszerelésekkel el volt látva. Az 1780-as összeírás szerint zsindellyel fedték, és 1745-ben épült. A kicsiny templom helyett már 1825-ben kezdtek építeni egy másikat szilárd anyagból, de a közösség szegénysége és a kegyúr negatív hozzáállása miatt a munka abbamaradt. Egy másik, ennél is nagyobb templom alapkövét végül 1866-ban rakták le. A kliroszos, klasszicista jegyeket mutató épület munkálatait a nagykárolyi Nonn János mester vezette, a munka 1875-ig tartott, de 1872-ben már kérték a szentelését. Az új templomba a régi ikonosztázát is áthelyezték, amely a 20. század elején kikerült a templomból, csak a királyi ajtó maradt fönn máig. A baldachinos főoltár a budapesti Rétay és Benedek Műintézetben készült 1910-ben, ugyanebben az évben Mihályi Béla kisvárdai mester a falakat is kifestette, amelyek 40 évig csak meszelve voltak. A jelenlegi falképek Korény József tervei alapján Mezőkövesdi Takács István művei 1955-ből, elkészültük után a templomot újraszentelték. 2007-ben pályázati támogatással a teljes templom rézfedést kapott.

A településhez tartozó Szabadság-telepen (egykor Szennyes puszta) a II. világháború után nyílt lehetőség saját kápolna kialakítására. Egy uradalmi magtárt alakítottak át, Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel. Jelenlegi oltárait a bazilita nővérek ajándékozták, padjai a máriapócsi kegytemplomból kerültek ide 2010-ben. A felújítás befejezése után Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte fel 2015 virágvasárnapján.
A templom/kápolna címe:

4371 Nyírlugos, Hősök tere 1 (templom)

4371 Nyírlugos, Zalka Máté utca 94 (templom)

Templomépítés:1866-1875
Filiák és misézőhelyek:Nyírlugos-Szabadságtelep (gk. templom)
A parókiához tartozó összes település:
Szolgálattevő személy(ek):
2020- Ignácz Andrásparókus
2021- Rádi Dávidsegédlelkész
Eddigi szolgálattevők:
1980-2003 Szabolcs Sándor parókus
2003-2020 Szemán László parókus
2020- Ignácz Andrásparókus
2021-2021 Rádi Dáviddiakónus
2021- Rádi Dávidsegédlelkész



KAPCSOLÓDÓ

HÍREK

Egyházmegyénkben folytatódtak az elsőáldozások – körkép 2

Diakónusszentelés Nyírlugoson

Papszentelés Nyírlugoson

VIDEÓK

Tanúságot tenni Krisztusról – Rádi Dávid papszentelése Nagydoboson

ÖN ITT VAN JELENLEG: PARÓKIÁK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert