6. hang

Zsid 12,1-10 (Apostol)

Atyámfiai! Mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok hát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek.
Mert még nem álltatok ellen vérigontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól:
»Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését,
és ne csüggedj el, ha büntet,
mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti,
és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad«.
A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten; s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? Ha kimaradtatok a fenyítésből, amelyben mindenki részesült, akkor korcsok vagytok és nem fiak! Ezenkívül ha a testi apáink megfenyítettek minket és féltünk tőlük, vajon nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert apáink kevés napon át, tetszésük szerint fenyítettek meg minket, ő pedig azért, ami segítségünkre van, hogy az ő szentségében részesedjünk.

Mt 20,1-16 (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlejébe. A harmadik óra körül megint kiment, és látta, hogy mások is ácsorognak tétlenül a piacon. Megszólította őket: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megadom nektek.« Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, és ugyanígy tett. Amikor pedig a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: »Miért ácsorogtok itt egész nap tétlenül?« Azok így válaszoltak: »Mert senki sem fogadott fel minket.« Erre ezt mondta nekik: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megkapjátok.« Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: »Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig!« Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor aztán az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.« Ő pedig feleletül egyiküknek ezt mondta: »Barátom, nem vagyok veled igazságtalan. Vajon nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem tehetem-e a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy jó vagyok?« Így lesznek az utolsók elsőkké, az elsők meg utolsókká, mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Iz 14,24-32 (Ószövetség)

Megesküdött a Seregek Ura, és így szólt:
»Bizony, ahogy elgondoltam, úgy lesz,
és amint elterveztem, úgy következik be.

Összetöröm Asszíriát országomban,
és hegyeimen eltaposom őt;
leveszem róluk igáját,
és terhét vállukról leemelem.«

Ez az elhatározott terv az egész föld felől,
és ez a kinyújtott kéz az összes nemzet fölött.

Mert amit a Seregek Ura eltervezett,
ki hiúsíthatja meg?
És ha keze ki van nyújtva,
ki fordíthatja el?
Ácház király halálának évében hangzott el ez a kijelentés:

»Ne örvendezz, egész Filisztea,
hogy összetört a botja a téged verőnek!
Mert a kígyó gyökeréből áspiskígyó sarjad,
és kígyó magva csak repülő kígyó.

A szegények elsőszülöttei jóllaknak,
és a szűkölködők biztonságban pihennek;
de a te gyökeredet éhséggel pusztítom el,
és maradékodat megölöm.

Jajgass, kapu! Kiálts, város!
Reszkess, egész Filisztea!
Mert észak felől füst közeleg,
és nincs szökevény seregeiben.«

Mit feleljenek a nemzet követeinek?
»Az Úr alapozta meg Siont,
és benne keresnek menedéket népének szegényei!«

Péld 11,19-12,6 (Ószövetség)

Az igazságos fiú igazi életre születik, az istentelen viszont mindhalálig szorongatást szenved. Utálja az Úr azokat, akik a züllés útjára léptek, de kedvét leli mindazokban, akik ártatlanul járnak életútjukon. Aki gonoszságot tervezve nyújt kezet, annak nem lesz mentsége, aki viszont igazságot vet, az elnyeri hűségéért megérdemelt bérét. Mint arany karika a sertés orrában, úgy áll a rosszindulatú nőnek is a szépség. Az igazak csupa jót remélhetnek, a gonoszok reménye pedig meghiúsul. Vannak, akik a maguk javait elosztva megsokszorozzák azokat, s vannak, akik folyton harácsolva is nélkülöznek. Az áldásban részesülő lélek egészen egyszerű, az indulatos férfi viszont nem szép. Elátkozza a nép azt, ki magának tartogatja vissza gabonáját, de áldás száll annak fejére, aki azt áruba bocsátja. Aki jót akar, az rokonszenvet arat, aki pedig rosszat tervez, maga kerül bajba. Aki gazdagságában bízik, elbukik; aki viszont az igazakat felkarolja, az kivirul. Aki saját házát nem gondozza, az szelet arat, s a balga pedig a bölcsnek lesz szolgája. Az igazságosság gyümölcse élet fája, a gonoszok lelke pedig idő előtt elpusztul. Ha még az igaz is csak alig menekül meg, hová lesz a gonosz és a bűnös? Aki szívesen veszi a feddést, az szeret okulni, aki pedig gyűlöli a dorgálást, az esztelen. Jobb az, ha az Úrtól kap kegyelmet valaki, a törvényszegőt pedig hamar elhallgattatják. A törvényszegés nem erősíti meg az embert, az igazakat viszont nem is lehet gyökerestül kiirtani. A bátor asszony korona a férje számára, a gonosz pedig olyan, mint a szú a fában. Az igazak esze azon jár, ami helyes, a gonoszok terve pedig csalásra irányul. A gonoszok szavai tőrbe ejtenének, de az igazak szája megment azoktól.

A szebasztei negyven szent vértanú emlékezete

A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb csoport. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Licinius császár, Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük röviden és határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok”, és megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást.

Arméniában a tél még márciusban is olyan hideg volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. A helytartó kivárt egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven katonát meztelenül tegyék ki az egyik városszéli befagyott tavon a hidegre. Egy ott található fürdőházban ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek nem várták meg, hogy megfosszák őket ruháiktól, hanem maguk vetkőztek le, és szenvedésük helyére igyekeztek. Egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!” Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. A fürdőháznál őrségben álló katonának volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. Erre ledobta ruháit, és bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. Másnap aztán eltörték végtagjaikat, és elégették holttestüket. Ereklyéiket Péter, a város püspöke összegyűjtötte, és tisztességgel eltemette.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!