Iz 1,1-20 (Ószövetség)

Izajásnak, Ámosz fiának látomása, amelyet Judára és Jeruzsálemre vonatkozólag látott Juda királyainak, Oziásnak, Jotámnak, Ácháznak Ezekiásnak uralkodása idején. Halljad, ég, és te föld, figyelj, mert az Úr s „Fiákat neveltem és felmagasztaltam, ők viszont semmibe vettek engem! Az ökör megismerte gazdáját és a szamár urának jászlát, Izrael azonban ismert meg engem, s ez a nép nem értett meg! Jaj, te vétkes nemzet, bűnökkel teljes nép, gonosz nemzedék, törvényszegő fiak! Elhagytátok az Urat felharagítottátok Izrael szentjét. Még mindig meg kellene verni benneteket amiért a törvényszegést szaporítjátok? Mindenki búnak adhatja fejét keserves fájdalomra a szívét. Tetőtől talpig sehol nincs rajta ép hely, sebhely, zúzódás, csupa gennyes daganat. Mégsem lágyították azt gyógyszerrel, s nem tettek rá sem olajat, se kötszereket. Országotok pusztaság, városaitok tűzlángok martalékai lettek. Földeteket szemetek láttára idegenek élték fel, s az azt kifosztó ellenség dúlta fel. Sión leánya magára maradt, mint a kunyhó a szőlőben, mint a csőszkunyhó az uborkaföldön, mint az ostromlott város. Hogyha a seregek Ura nem hagyta volna meg írmagunkat sem, olyanok volnánk, mint Szodoma, és hasonlók lennénk Gomorrához. Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Fogjátok föl Istenünk törve Gomorra népe! „Minek nekem megannyi véres áldozatotok?” — mondja az Úr. „Tele vagyok már a kosok áldozataival, a hízott borjak hajával, és a bikák és bakok vérében nem lelem kedvemet: így inkább meg se jelenjetek előttem! Ki kívánja ezeket kezetekből? Ne is tapossátok többé udvaraimat, ne mutassatok be nekem többé értéktelen ételáldozatot, s tömjénfüstötök is utálattal tölt el! Új holdjaitokat, szombatjaitokat és hosszú napotokat ki nem állhatom. Böjtötöket, ünnepnapjaitokat, újholdjaitokat és ünnepléseiteket gyűlöli a lelkem; igen megundorodtam tőletek. Nem bírom már elviselni bűneiteket. Amikor felém nyújtjátok kezeteket, elfordítom tőletek szememet; s még ha többet is imádkoztok, nem hallgatom meg, mert a kezetek csupa vér. Mosdjatok meg, és tiszták lesztek! Vessétek ki lelketekből a gonoszságot színem elől! Hagyjátok végre abba gonosz tetteiteket! Tanuljatok meg jót tenni! Keressétek az igaz ítéletet, szabadítsátok ki az elnyomottat! Szolgál­tassatok igazságot az árvának, és védjetek meg az özvegy igazát! Aztán gyertek, és vitatkozzatok velem!” — mondja az Úr. — „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a karmazsin, fehérré teszlek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, kifehérítem, mint a gyapjút. Ha úgy akarjátok, és reám hallgattok, a föld legjavából esztek majd, de ha továbbra is ellenkeztek, és nem hallgattok rám, kard pusztít el benneteket, mert az Úr szája mondta ezt.”

Ter 1,1-13 (Ószövetség)

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld azonban még formátlan és rendezetlen volt, és sötétség borította a mélységet, s Isten Lelke lebegett a víz fölött. Isten pedig szólt: „Legyen világosság!”, és világos lett. S látta Isten, hogy a világosság jó. El is választotta Isten a világosságot a sötétségtől: és elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. És este lett, meg reggel lett: ez egy nap. Aztán így szólt Isten: „Legyen boltozat a víz közepén, s ez válassza el egymástól a vizeket!” Úgy is lett. Megalkotta Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat fölötti vizet a boltozat alatti víztől. Isten a boltozatot égnek nevezte el. S látta Isten, hogy jó. És este lett, meg reggel lett: ez a második nap. Aztán így szólt Isten „Gyűljön össze az ég alatt lévő víz egy gyűjtőhelyre, s tűnjék elő a szárazföld!” Úgy is lett. Összegyűlt az ég alatti víz a vízgyűjtőkbe, és látható lett a szárazföld. Isten a szárazat földnek nevezte, az egybegyűlt víztömeget pedig elnevezte tengernek. S látta Isten, hogy jó. Majd így szólt Isten: „Hajtson a föld zöldellő füvet, mely magot hoz a maga fajtája és hasonlósága szerint, és gyümölcstermő fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, fajtája szerint szerte a földön. Úgy is lett. A föld zöldellő füvet hajtott, amely magot hoz a maga fajtája és hasonlósága szerint, és gyümölcstermő fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, fajtája szerint szerte a földön. S látta Isten, hogy jó. És este lett, meg reggel lett: ez a harmadik nap.

Péld 1,1-20 (Ószövetség)

Salamonnak, Dávid fiának mondásai, amelyeket Izrael királyaként mondott a bölcsesség és fegyelem megtanítására, hogy megértsük az okos beszédet, s hogy a szavakból eljussunk a valódi igazságosság megértésére és a helyes ítélet alkotására; hogy az ártatlan ember eljusson a hozzáértésre az ifjú gyermek, pedig a megértésre és elgondolkodásra. Ha ezt a bölcs meghallgatja, még bölcsebb lesz, az értelmes ember pedig útmutatást nyer behatol a példabeszéd és a rejtélyes mondás értelmébe, megértve a bölcsek igéit és rejtélyes mondásait. A bölcsesség kezdete az Úr félelme: helyes megértésre jutnak mindazok, akik eszerint cselekszenek. A megértés kezdete az istenfélelem, de a balgák megvetik a bölcsességet és az intést.
Hallgass, fiam, atyád intelmére, és ne vedd semmibe anyád tanácsait, mert díszes koszorú ez a fejedre, s aranylánc a nyakad köré. Fiam, el ne csábítsanak gonosz emberek! Ne engedj nekik, ha azt mondják: „Gyere velünk, légy cinkosunk a vérontásban, ássunk gonoszul csapdát a földbe az igaz embernek! Nyeljük el őt élve, mint az alvilág, és töröljük el még emlékét is a földről; szerezzük meg így mindenféle drága kincsét, s töltsük meg házunkat a zsákmánnyal! Velünk lehetsz majd a sorsvetéskor, közös erszényünk lesz, és mindannyiunknak egy lesz majd a tarsolya!” Fiam, ne járj velük egy úton, tartsd távol lábadat ösvényüktől, hiszen lábuk gonoszságra siet és vérontásra igyekszik! Nem véletlenül szoktak ugyanis a madaraknak hálót vetni; akik pedig mások vérontásában részesek, csak maguknak vetnek tőrt. A gonosz emberek aztán gonoszul vesznek el. Így végzi útját mindaz, aki gonoszságot művel: istentelenségével saját lelke kárát vallja. A bölcsességnek az útelágazásoknál dicshimnuszt zengenek, és a tereken bátran lép föl.

Szent Tivadar hadvezér (Theodórosz Sztratilatisz) nagyvértanú

A sok katona-szent és több Szent Tivadar közül is ez a hadvezér tűnik a leghitelesebbnek, s a görög egyház Szent György mellett Theodórosz „sztratilatiszt” tiszteli leginkább. A róla szóló legrégibb tanúságtételünk Nisszai szent Gergelytől származik, aki egy külön szentbeszédet szentelt a nagyvértanú tiszteletére. Ez a kiváló hadvezér lehetett a többi Szent Tivadar nevű harcos szentnek a prototípusa.
Licinius császár idején (308-323) a hagyomány szerint a pontuszi Hérakleia kormányzója volt. Szeretetre méltó egyéniségével és ékesszólásával sokakat térített keresztény hitre. Széttörette az arany ás ezüst bálványokat, s darabjaikat a szegények között osztotta szét. Amikor kereszténysége miatt a császár elé idézték, elítélte annak bálványimádását, és felszólította őt, hogy térjen meg az egy élő Isten hitére. A bátor katonát tanúságtétele miatt szörnyű kínzásoknak vetették alá, s végül 318-ban lefejezték. A keresztények vitték át holttestét Hérakleiából Eukhaiszba.

Szent Zakariás próféta

A tizenegyedik „kispróféta”, az ószövetségi Szentírás utolsó előtti könyvének szerzője, amelynek elején pontos dátum is van: 520. október-november, tehát a fogság utáni évtized. A könyv kezdő képsora Zerubbábelre, a dávidi királyi család egyik sarjára utal, akit a perzsa hatalom kormányzóként küldött Jeruzsálembe. Neki, a dávidi reménység hordozójának kell, mint „Jahve szolgájának” a templomot helyreállítania. A görögösen Zorobbábelnek hívott király titokzatos megkoronázását említi. Ezután annak örökösét, a Józsue főpap által képviselt papságot magasztalja. Zerubbábelt Jozija főpappal együtt „az olajfa fiai”-ként, egy új messiási fölkenés hordozóiként mutatja be (amely királyi és főpapi: a későbbi qumráni két-messiásra való várakozás kiindulópontja). A két Messiás egyenjogúként jelenik meg. A később átdolgozott Zak. 6,11-13 szövegben a most már „főpapnak” nevezett Józsue, a kialakuló istentiszteleti közösség feje kerül előtérbe a dávidi ivadék Zerubbabel előtt, aki sohasem lett király. Helyette Józsuét koronázták meg, aki így a király nélküli nép közösségének egyedüli vezetője és tulajdonképpeni közvetítője lesz.
Zakariás Lévi törzséből származott, tehát pap is volt, s prófétai működését Ezekiel hagyományai szerint folytatta. Témái között különlegesen fontos Isten irgalmas ítéletének, a zsidók és pogányok kibékülésének és Jézus kínszenvedése bizonyos részleteinek megjövendölése.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!