Iz 29,13-23 (Ószövetség)

Így szól az Úr: Ez a nép szájával közeledik hozzám, és ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. Hiába tisztelnek engem, amikor csak emberi rendelkezéseket és tanokat oktatnak. Ezért íme, én újra áthelyezem ezt a népet, és megváltoztatom őket. Meghiúsítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát enyészetre adom. Jaj azoknak, akik mély rejtekben tanácskoznak magunknak, s nem az Úrtól kérnek tanácsot! Jaj azoknak, akik titkon tartanak tanácsot, mert tetteik homályban maradnak. Azt mon­dogatják: Ugyan ki látott minket, és ki fogja megtudni azt, hogy mit teszünk? — Miért nem tekintitek magatokat agyagnak a fazekas kezében? Mondhat­ja-e a mű alkotójának: „Nem te készítettél engem”? Vagy a teremtmény Teremtőjének: „Nem okosan alkottál!” Még egy kis idő, és olyanná változik a Libanon, mint a Kármel hegye, a Kármelt pedig erdőnek lehet tekinteni. Azon a napon majd a süketek meghallják a könyv szózatát, és a vakoknak elsötétült és homályba borult szeme látni fog. Örvendezve ujjonganak majd a szegények az Úrban, és akik az emberektől már nem kaptak reményt, örömmel telnek be. Elvész a gonosz és elpusztul a kevély, és ki lesznek irtva a gonosz törvényszegők, s akik szavukkal bűnösekké teszik az embereket, és igyekeznek megvesztegetni a bíráikat a kapuban, és hamisan elfordulnak az igaztól. Ezért így szól Jákob házához az Úr, melyet választott Ábrahám ivadékai közül: Nem ér majd akkor szégyent Jákob, és nem pirul majd akkor az arca, hanem, ha majd látja fiaival kezem műveit közöttük, miattam szentnek mondják majd nevemet, és szentnek magasztalják Jákob Szentjét, és félik majd Izrael Istenét.

Ter 12,1-7 (Ószövetség)

Így szólt az Úr Ábrámhoz: „Menj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet megmutatok neked. Én majd nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem nevedet, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, és megátkozom azokat, kik átkoznak téged. Benned nyer majd áldást a föld minden nemzetsége.” Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Ábrám hetvenöt esztendős volt, amikor elindult Háránból. Ábrám magával vitte Sárát, a feleségét, meg Lótot, testvérének fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, és mindazokat, akikre Háránban szert tettek, és kivonultak, hogy Kánaán földjére menjenek. Aztán Ábrám végigvonult az országon, egészen Szichem vidékéig, a magaslati tölgyesig. Azon a földön akkoriban kánaániak laktak. Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „A te ivadékodnak adom majd ezt a földet.” Erre Ábrám oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.

Jordán-parti Gerászimosz szentéletű atya

Lükiából származott, s gyermekkorától egy szerzetesközösségben nevelkedett. Amikor felnőtt, magányba vonult vissza - először szülőföldjén, majd a Szentföldön, 451 körül. 455-ben Jerikó és a Holt tenger között lavrát alapított (központjában egy kinovion-nal), amelyben szigorú életrendet szabott meg: a szerzetesek hét közben kosarat fontak és csak némi száraz ételt ehettek. A hagyomány szerint Gerászimosz a nagyböjt alatt csakis a szent Eukharisztiával táplálkozott. Egy alkalommal a júdeai pusztában oroszlánnal találkozott, amelynek lábába tövis került, ő pedig kihúzta azt onnan. Eleinte szembefordult a Khalkedoni Egyetemes Zsinat döntéseivel, de aztán végül Szent Euthümiosz hatására csatlakozott a zsinat dogmáit elfogadókhoz. 475. március 5-én halt meg.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!