6. hang

ApCsel 20,16-18a.28-36 (Apostol)

Pál ugyanis úgy határozott, hogy Efezus mellett elhajózik, hogy ne kelljen időznie Ázsiában. Sietett, hogy ha lehetséges, Pünkösd napján Jeruzsálemben legyen.
Milétoszból beüzent tehát Efezusba, és hivatta az egyház presbitereit. Amikor azok odaértek hozzá és együtt voltak, azt mondta nekik:
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek püspököknek helyezett titeket, hogy kormányozzátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek és nem fogják kimélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy maguk után ragadják a tanítványokat. Őrködjetek azért és tartsátok emlékezetben, hogy három éven át éjjel-nappal könnyek között szűntelenül intettem mindegyikteket.
Most pedig Istennek ajánllak titeket és az ő kegyelme igéjének. Neki van hatalma, hogy gyarapodást és örökséget adjon az összes megszentelt számára. Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát, vagy ruháját. Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgozatak meg azért, amire szükségem volt nekem és azoknak, akik velem vannak. Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: ‘Nagyobb boldogság adni, mint kapni.’«
Amint ezeket elmondta, térdre esett, és együtt imádkozott mindányukkal.

Jn 17,1-13 (Evangélium)

Abban az időben Jézus az égre emelte tekintetét, és így szólt: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged, amint hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon! Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön, véghezvittem a művet, amelynek elvégzését rám bíztad, hogy megtegyem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál, azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett! Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és megtartották szavadat. Most megismerték, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van, mert a tanítást, amit nekem adtál, átadtam nekik. El is fogadták azt, és valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid; és ami az enyém, az a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi! Amíg velük voltam a világban, én tartottam meg őket a nevedben. Akiket nekem adtál, megőriztem őket. Senki sem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük.”

Jn 19,25-37 (Evangélium)

Abban az időben ott állt Jézus keresztje mellett az ő anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Jézus, látva anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te a fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Ezután Jézus, tudva, hogy már minden beteljesedett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Azok pedig szivacsot mártottak az ecetbe, és izsópra tűzve szájához emelték. Amint tehát Jézus megízlelte az ecetet, ezt mondta: „Beteljesedett”, és lehajtva fejét átadta lelkét. A zsidók tehát, hogy ne maradjanak a kereszten a testek azon a szombaton, mivelhogy előkészületi nap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg azok lábszárát, és vegyék le őket. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Odamentek tehát a katonák, és az elsőnek eltörték a lábszárát, majd a másiknak is, akit vele együtt keresztre feszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az ő oldalát, és nyomban vér és víz folyt ki. Aki pedig látta, tanúságot tett róla, és igaz a tanúsága, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek ugyanis azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjétek össze!” Egy másik írás pedig ezt mondja: „Arra tekintenek majd, akit átszúrtak.”

János Apostol és Evangélista

Az Úr tanítványai köréből János kiemelkedő személyiség. A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint „a tanítvány, akit Jézus szeretett”, s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel.

János Péterrel és Jakabbal együtt kiemelkedő szerepet vitt az apostolok körében. Ők hárman alkotják azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehetnek kiváltságos pillanatokban: a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén a vérrel verítékezéskor.

Az Üdvözítő Jánost a bátyjával, Jakabbal együtt a „mennydörgés fiainak” nevezi (Mk 3,17). Ez a név jelzi, hogy mindketten a cselekvés emberei voltak. Szeretete hősies és hűséges volt, s ennek legszebb bizonyságát az evangélium akkor szolgáltatja, amikor elmondja, hogy a szeretett tanítvány követte Mesterét végig a keresztúton. Ott állt a kereszt alatt is Jézus anyja mellett, és ott hallotta a szót: „Asszony, íme a te fiad!... Íme, a te anyád!” (19, 26).

A Szűzanya halála és mennybevitele után János Efezusba költözött, és atyja lett ennek a nagy kikötővárosnak, ahol Pál apostol és annak tanítványa, Timóteus működött. Ebben a városban találkozott János a császár keresztényüldöző gépezetével.

Az öreg apostolt is elfogták, és a bírói ítélet alapján Rómába vitték Domitianus császár elé. Rómában halálos ítéletet hoztak ellene, s a kivégzés módjául azt határozták, hogy egy forró olajjal teli üstbe kell dobni. A Porta Latina mellett tehát fölfűtötték az üstöt és beledobták az apostolt, de János, aki a tanítványok közül egyedül szenvedte végig Mesterével a kereszthalál kínjait, sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték.

E szigeten, egy viharos éjszakán, amikor a tenger dübörögve és tajtékozva ostromolta a sziklás partot, Isten egy hatalmas látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Mikor később egy halász hozott neki írószerszámokat, akkor pergamentekercsre írta a látomásait, és elküldte a kisázsiai egyházaknak. Így beszéli el a hagyomány a Jelenések Könyvének születését.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!