8. hang

Zsid 11,33-12,2a (Apostol)

Atyámfiai! Akik mivel hittek, legyőztek országokat, igazságosságot cselekedtek, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, elfojtották a tűz erejét, megmenekültek a kard élétől, felgyógyultak betegségükből, diadalmaskodtak a harcban, megfutamították az idegenek táborát; így nyerték vissza asszonyok feltámadás által halottaikat. Egyeseket kínpadra vontak, mégsem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek; mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, megkísértették, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva. Akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben.
És mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet, mert Isten valami jobbat rendelt számunkra, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.
Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra.

Mt 10,32-33.37-38; 19,27-30 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom majd mennyei Atyám előtt. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám; aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.” Ekkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, és az örök élet lesz az öröksége. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.”

Szent Baziliszkosz vértanú

Baziliszkosz vértanú a február 17-én ünnepelt szent Tivadar unokaöccse volt. A vértanúk halála után Baziliszk a börtönben maradt. A katonáktól azt kérte, hogy engedjék haza elbúcsúzni hozzátartozóitól. Nehezen, de többedmagával elengedték, hogy elbúcsúzzon. Búcsúzása közben bátorította övéit a keresztény hitben való kitartásra. Visszatértükben bár nyakában nehéz vasbilincset hordott, lábain pedig belül szögekkel kivert cipőt, érezve Isten erejét, nem érezte a szenvedéseket. Egy faluban, kísérői betértek egy házba étkezni, a vértanút pedig a tűző napon egy kiszáradt fához kötözték, és éhen szomján otthagyták. Baziliszk, lelki szemeit Istenhez emelvén, a jámbor emberek megerősítésére, Isten földrengést támasztott, a vértanúról lehulltak a bilincsek, a száraz fa kizöldült, hogy árnyékot adjon a vértanúnak, lábai alatt pedig forrás fakadt, hogy a szomjas vértanút felüdítse. A helytartó, látva a vértanú hitbeli állhatatosságát, fejvesztésre ítélte, ami meg is történt a IV. század elején.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!