5. hang

2Pét 2,9-22 (Apostol)

Atyámfiai! Az Úr meg tudja szabadítani a kísértésből az istenfélőket, a gonoszokat pedig az ítélet napjára megőrizni, hogy bűnhődjenek. Legfőképpen azokat, akik a tisztátalanság kívánságában a test után járnak, s a felsőbbséget megvetik.
Ezek vakmerők, önhittek, nem félnek a dicső dolgokat káromolni, jóllehet az angyalok, akik erejüket és hatalmukat tekintve nagyobbak, nem hoznak egymás ellen káromló ítéletet. Ezek azonban, mint a természet szerint befogásra és leölésre való oktalan állatok, káromolják mindazt, amit nem értenek. De el fognak veszni saját romlottságukban, elnyerik a gonoszság jutalmát mindazok, akik gyönyörűségnek tartják a naponkénti vigadozást. Gyönyörben szétfolyó piszok- és szennyfoltok ők, akik lakomáikon veletek kéjelegnek. Szemük sugárzik a házasságtöréstől és a szüntelen vétektől. Elcsábítják az állhatatlan lelkeket, szívük kapzsiságra van begyakorolva, az átok fiai, akik elhagyták az egyenes utat és eltévedtek. Követték Beor fiának, Bálámnak útját, aki jobban szerette a gonoszság bérét, de meg is bűnhődött kihágásáért: a teherhordó néma állat emberi hangon megszólalt, s megakadályozta a próféta esztelenségét. Víz nélküli források ők, forgószéltől hányatott fellegek, – a legfeketébb sötétség vár rájuk. Mert hiábavalóságokat beszélnek kevélyen, s buja testi kívánságokra csábítják azokat, akik alig menekültek meg a tévelygésben élőktől. Szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk a romlottság szolgái, mert akit valaki legyőz, annak szolgája is lesz.
Ha tehát azok, akik a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk megismerése által megmenekültek a világ förtelmeitől, újból belekeverednek ezekbe, és vereséget szenvednek, ez utóbbi állapotuk rosszabb az előbbinél. Jobb lett volna nekik az igazság útját meg sem ismerni, mint annak megismerése után eltérni a nekik adott szent parancstól. Beteljesedik ugyanis rajtuk az igaz közmondás:
»A kutya visszatér ahhoz, amit kihányt«,
és: »Visszafekszik a disznó a pocsolyába, amelyben hempergett«.

Mk 13,14-23 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Amikor majd látjátok, hogy a (Dániel próféta által megjövendölt) »pusztító utálatosság« ott áll, ahol nem volna szabad - aki olvassa, értse meg! -, akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! Aki a tetőn lesz, ne jöjjön le, ne menjen be a házba, hogy elvigyen magával valamit otthonról! Aki a mezőn lesz, ne forduljon vissza elhozni a köntösét! Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy menekülésetek ne télen következzék be! Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta mostanáig, és nem is lesznek. Ha az Úr nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidítette azokat a napokat. Akkor ha valaki azt mondja: »Nézzétek, itt van a Krisztus, vagy ott van!« ne higgyétek! Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. Ti pedig vigyázzatok, íme, mindent előre megmondtam nektek!”

Szent Partheniosz püspök

A IV. század első felében, Nagy Konstantin császár idejében élt. Egy Melitúpolisz egyházában szolgáló diakónusnak, Kristófnak volt a fia. Aztán egyszerű halász létére is városának papja, majd később, miután megfelelő teológiai műveltséget szerzett, Aszkholiosz, Küzike metropolitája a müsziai Lampszakosz város püspökévé szentelte. Ennek a városnak a népét meg is térítette a pogányságból a keresztény hitre. (Valószínűleg 328 körül hunyt el.)

Sztirióta Lukács szentéletű atya

A IX. század vége felé született, s már ifjú korában is a keresztény erények szerint élt. Amikor elindult gabonát vetni, már útközben szétosztotta a vetőmag java részét a szegényeknek. A kisebb részt elvetette, de az többet termett, mint előző évben az egész. Jótékonyságát szülei sem nézték jó szemmel, elhagyta otthonát. Remeteként élt a korabeli Magyarország és Bulgária határán, de fogságba esett, s csak egy szökevény rabszolga ellenében engedték szabadon. Hazatért, de nem fogadták szívesen, így ismét eltávozott. Két Rómába tartó szerzetes öltöztette be őt szerzetesi öltözékébe. A korabeli bizonytalanságok miatt hét év múlva el kellett menekülnie a Peloponészoszra, majd a bizánciaknak a bolgárokkal való békekötése (927) után visszatérhetett Phókisz közelébe, hogy ott a Sztirisz nevű hegyen folytassa szerzetesi életét. Hírneve már életében messzire elterjedt, közbenjárására sok csoda történt. 953. (vagy 955,) február 7-én békében hunyt el ebben a saját alapítású monostorban, melynek neve Sóterion, vagyis „az üdvösség helye”.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!