5. hang

2Pét 3,1-18 (Apostol)

Atyámfiai! Íme, szeretteim, ezt a második levelet írom nektek, amelyben figyelmeztetéssel fölébresztem őszinte lelketeket, hogy emlékezzetek azokra a dolgokra, amiket a szent próféták igéiből előre megmondtam, valamint az Úrnak és Üdvözítőnek a ti apostolaitok által hirdetett parancsairól. Először is tudnotok kell, hogy az utolsó napokban csalárdságban járó gúnyolódók fognak jönni, akik saját kívánságaik szerint élnek, és azt mondják: »Hol van az ígéret vagy az ő eljövetele?« Mert amióta elhunytak az atyák, minden úgy maradt, mint ahogy volt a teremtés kezdetétől. De ezek készakarva nem tudják, hogy először ég volt, aztán föld, amely Isten szava által a vízből lett és a vízben volt. E kettő által pusztult el az akkori világ, mikor a vízl elárasztotta. A mostani eget és a földet ugyanaz az ige őrizte meg a tűzre, az ítélet és az istentelen emberek pusztulásának napjára.
Egy valami pedig semmiképpen se kerülje el figyelmeteket, szeretteim. Egy nap az Úrnál annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretével, ahogy egyeseek gondolják. Türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindnyájan megtérjenek a bűnbánatra. Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig s a rajta levő teremtmények összeégnek.
Ha tehát mindezek el fognak pusztulni, vajon milyeneknek kell lennetek a szent életben és ájtatosságban nektek, akik várjátok és epedve óhajtjátok az Úr napjának eljövetelét, amikor az egek elégnek és szétfoszlanak, az elemek pedig a tűz hevétől elolvadnak? Mi azonban – az ő ígérete szerint – új eget és új földet várunk, ahol igazság lakik.
Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben. Tekintsétek a mi Urunk hosszútűrését rátok nézve üdvösségnek, amint a mi szeretett testvérünk, Pál is megírta azt nektek a neki adott bölcsesség szerint. Szól is ezekről minden levelében. Bizonyos dolgokat nehéz ugyan megérteni bennük, – ezeket a tudatlanok és állhatatlanok meghamisítják, mint ahogy a többi Írásokat is, a saját vesztükre.
Ti tehát, testvérek, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az esztelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, s el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és az üdvözítő Jézus Krisztus ismeretében. Neki legyen dicsőség most éppúgy, mint az örökkévalóság napján. Amen.

Mk 13,24-31 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Azokban a napokban, ama gyötrelem után, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról! Amikor már zsendül az ága és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ti is, amikor látjátok, hogy ezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban! Bizony, mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.”

Szent Tivadar hadvezér (Theodórosz Sztratilatisz) nagyvértanú

A sok katona-szent és több Szent Tivadar közül is ez a hadvezér tűnik a leghitelesebbnek, s a görög egyház Szent György mellett Theodórosz „sztratilatiszt” tiszteli leginkább. A róla szóló legrégibb tanúságtételünk Nisszai szent Gergelytől származik, aki egy külön szentbeszédet szentelt a nagyvértanú tiszteletére. Ez a kiváló hadvezér lehetett a többi Szent Tivadar nevű harcos szentnek a prototípusa.
Licinius császár idején (308-323) a hagyomány szerint a pontuszi Hérakleia kormányzója volt. Szeretetre méltó egyéniségével és ékesszólásával sokakat térített keresztény hitre. Széttörette az arany ás ezüst bálványokat, s darabjaikat a szegények között osztotta szét. Amikor kereszténysége miatt a császár elé idézték, elítélte annak bálványimádását, és felszólította őt, hogy térjen meg az egy élő Isten hitére. A bátor katonát tanúságtétele miatt szörnyű kínzásoknak vetették alá, s végül 318-ban lefejezték. A keresztények vitték át holttestét Hérakleiából Eukhaiszba.

Szent Zakariás próféta

A tizenegyedik „kispróféta”, az ószövetségi Szentírás utolsó előtti könyvének szerzője, amelynek elején pontos dátum is van: 520. október-november, tehát a fogság utáni évtized. A könyv kezdő képsora Zerubbábelre, a dávidi királyi család egyik sarjára utal, akit a perzsa hatalom kormányzóként küldött Jeruzsálembe. Neki, a dávidi reménység hordozójának kell, mint „Jahve szolgájának” a templomot helyreállítania. A görögösen Zorobbábelnek hívott király titokzatos megkoronázását említi. Ezután annak örökösét, a Józsue főpap által képviselt papságot magasztalja. Zerubbábelt Jozija főpappal együtt „az olajfa fiai”-ként, egy új messiási fölkenés hordozóiként mutatja be (amely királyi és főpapi: a későbbi qumráni két-messiásra való várakozás kiindulópontja). A két Messiás egyenjogúként jelenik meg. A később átdolgozott Zak. 6,11-13 szövegben a most már „főpapnak” nevezett Józsue, a kialakuló istentiszteleti közösség feje kerül előtérbe a dávidi ivadék Zerubbabel előtt, aki sohasem lett király. Helyette Józsuét koronázták meg, aki így a király nélküli nép közösségének egyedüli vezetője és tulajdonképpeni közvetítője lesz.
Zakariás Lévi törzséből származott, tehát pap is volt, s prófétai működését Ezekiel hagyományai szerint folytatta. Témái között különlegesen fontos Isten irgalmas ítéletének, a zsidók és pogányok kibékülésének és Jézus kínszenvedése bizonyos részleteinek megjövendölése.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!