6. hang

Mk 14,10-42 (Evangélium)

Abban az időben iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy kiszolgáltassa nekik Jézust. Amikor meghallották, megörültek, és pénzt ígértek neki. Ő pedig kereste a kedvező alkalmat, hogy kiszolgáltassa őt.
A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mit akarsz, hová menjünk az előkészületet megtenni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek a városba! Ott szembe jön majd veletek egy vizeskorsót vivő ember. Szegődjetek a nyomába, és ahová bemegy, mondjátok meg a házigazdának: a Mester kérdezi: »Hol van az a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom?« Ő majd mutat nektek egy nagy, emeleti helyiséget étkezésre berendezve, készen. Ott készítsétek el nekünk!” A tanítványok kimentek, és a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik. Elő is készítették a húsvéti vacsorát.
Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miután letelepedtek és enni kezdtek, Jézus így szólt: „Bizony, mondom nektek, közületek az egyik, aki velem eszik, elárul engem.” Erre elszomorodtak, és egyenként sorra kérdezgették őt: „Csak nem én vagyok? Netalán én?” Ő így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.”
Miközben ettek, Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg majd azt az újat nem iszom az Isten országában.”
Amikor elénekelték a zsoltárt, kimentek az Olajfák hegyére, és Jézus megmondta nekik: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: »Megverem a pásztort, és szétszélednek a juhok.« De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter erre ezt mondta neki: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én bizony, nem.” Jézus ezt mondta neki: „Bizony, mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Erre még jobban fogadkozott: „Még ha veled meg is kell halnom, akkor sem tagadlak meg!” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is valamennyien.
Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Akkor ezt mondta tanítványainak: „Üljetek le itt, amíg imádkozom!” Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. Majd azt mondta nekik: „Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok!” Valamivel odébb ment, leborult a földre, és imádkozott, hogy ha lehetséges, távozzék el tőle ez az óra. Így fohászkodott: „Abba, Atyám! Minden lehetséges neked. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!” Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol-e? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.” Megint elvonult, és imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszament hozzájuk, és azt mondta nekik: „Aludjatok, és nyugodjatok! Most már elég! Itt az óra, íme, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik, aki elárul engem.”

Szent Auxentiosz szentéletű atya

Szíriában született a IV. század végén, valószínűleg egy Addas nevű perzsa férfi fia. Konstantinápolyba költözött, ahol magas rangú katonatiszt lett. Nemsokára azonban megragadta a szerzetesi élet eszménye, s visszavonult a főváros közelében levő Oxia hegyére (442-ben). Innen származott a mellékneve: a „hegyen élő”. Nesztoriosz tévtanításának nagy ellenfele lett, de mivel nem volt elég jól tájékoztatva Eutükhész téveszméiről, ezért először nem fogadta el a monofizitákat elitélő Kalkedoni Zsinat rendelkezéseit. Anatoliosz pátriárkának azonban végül is sikerült meggyőznie őt. Aztán Khalkedon mellett a szinte elérhetetlen Szkopa hegyére vonult vissza. Szózomenosz ezt írta róla: „Ismeretes volt hittel teli ájtatossága, a barátok iránti buzgalma, mérsékletes élete, a levelek iránti szeretete, valamint mély tudása mind a világi, mind az egyházi irodalom terén. Szerény és tartózkodó volt viselkedésében, jóllehet barátságban állott a császárral és a császári udvarhoz tartozó emberekkel”. Bár áhítozott a magányra, később itt is még sok más remete kérte a lelki vezetését, de ő ott számukra sohasem épített monostort. Egy női monostor építéséhez ellenben hozzájárult a hegy tövében, amit Trikhinatiának neveztek el (az ottani nővérek melléknevéről, ami „zsákba öltözött”-et jelent). Ott is lett eltemetve 473. február 14-én bekövetkezett halála után.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!