1. hang

Zsid 12,1-10 (Apostol)

Atyámfiai! Mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok hát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek.
Mert még nem álltatok ellen vérigontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól:
»Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését,
és ne csüggedj el, ha büntet,
mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti,
és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad«.
A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten; s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? Ha kimaradtatok a fenyítésből, amelyben mindenki részesült, akkor korcsok vagytok és nem fiak! Ezenkívül ha a testi apáink megfenyítettek minket és féltünk tőlük, vajon nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert apáink kevés napon át, tetszésük szerint fenyítettek meg minket, ő pedig azért, ami segítségünkre van, hogy az ő szentségében részesedjünk.

Mt 20,1-16 (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlejébe. A harmadik óra körül megint kiment, és látta, hogy mások is ácsorognak tétlenül a piacon. Megszólította őket: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megadom nektek.« Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, és ugyanígy tett. Amikor pedig a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: »Miért ácsorogtok itt egész nap tétlenül?« Azok így válaszoltak: »Mert senki sem fogadott fel minket.« Erre ezt mondta nekik: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megkapjátok.« Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: »Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig!« Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor aztán az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.« Ő pedig feleletül egyiküknek ezt mondta: »Barátom, nem vagyok veled igazságtalan. Vajon nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem tehetem-e a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy jó vagyok?« Így lesznek az utolsók elsőkké, az elsők meg utolsókká, mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Iz 6,1-12 (Ószövetség)

Abban az évben, amikor meghalt Oziás király, láttam az Urat: magas, fönséges királyi széken ült, és dicsősége betöltötte a hajlékot. Szeráfok vették körül. Mindegyiknek hat szárnya volt: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, kettővel pedig lebegtek. Harsány hangon ezt kiáltották egymásnak: „Szent, szent, szent a seregek Ura, teljes az egész föld az ő dicsőségével!” Még az ajtó szemöldökfái is megremegtek a hangos kiáltástól, és a hajlék betelt füsttel. Én pedig így szóltam: „Jaj nekem, fájdalom nyilallt belém, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, s mégis a Királyt, a seregek Urát láttam saját szememmel!” Erre hozzám küldték az egyik szeráfot, akinek kezében szénparázs volt, amit fogóval az oltárról vett el. Megérintette vele szájamat és így szólt: „Íme, ez illette ajkaidat, s eltünteti gonoszságodat, és bűnödtől megtisztít!” Majd az Úr szavát hallottam, amint mondotta: „Kit küldjék el, és ki megy el nekünk ehhez a néphez?” Én azt mondtam: „Itt vagyok én, küldj engem!” Erre ő így szólt: „Menj, s mondd meg ennek a népnek: Hallani fogtok, de ne értsetek, és nézni fogtok, de ne lássatok! Mert elhízott már ennek a népnek a szíve, és fülükre nagyot hallanak, szemüket pedig behunyták, nehogy a saját szemükkel lássanak, a fülükkel halljanak, s értsenek a szívükkel, és meg­térjenek, hogy meggyógyítsam őket.” Erre én megkérdeztem: „Meddig tart ez, Uram?” Ő pedig így szólt: „Míg ki nem pusztulnak városaikból a lakosok, s a házakból az emberek, és a földjük pusztává nem lesz.” Ezekután majd Isten messzire eltávolítja az embereket, és csak a maradék sokasodhat ezen a földön.

Ter 5,1-24 (Ószövetség)

Ez az emberek keletkezésének nemzetségkönyve: Amikor Isten Ádámot teremtette, az Isten képmása szerint alkotta meg. Férfinak és nőnek terem­tette, és megáldotta őket. Azon a napon, amelyen őket megteremtette, az Ádám nevet adta neki. Mikor aztán Ádám kétszázharminc esztendős lett, magához hasonló fiút nemzett a saját képére, akit aztán Szetnek hívott. És Ádám napjai, azután, hogy Szetet nemzette, hétszáz esztendőt tettek ki, s közben még fiai meg leányai születtek. Ádám egész életkora kilenc­százharminc esztendő lett, azután meghalt. Miután Szét is élt kétszázöt esztendőt, Enóst nemzette. Szét még azután, hogy Enóst nemzette, hétszáz­hét esztendeig élt, s közben még fiai meg lányai születtek. Szét egész életkora összesen kilencszáztizenkét esztendő lett, és aztán meghalt. Miután Enós is élt már százkilencven esztendeje, Kenánt nemzette. Enós Kenan születése után még hétszáztizenöt esztendeig élt, és fiai meg leányai születtek. Enós egész életkora összesen kilencszázöt esztendőt tett ki, és akkor meghalt. Miután Kenán százhetven esztendős lett, Malaleélt nemzette. Kenán Malaleél születése után még hétszánegyven esztendeig élt, s fiai meg leányai szület­tek. Kenán egész életkora összesen kilencszáztíz esztendőt tett ki, és akkor meghalt. Miután Malaleél százhatvanöt esztendős lett, Járedet nemzette. Malaleél Járed születése után még hétszázharminc esztendeig élt, s fiai meg leányai születtek. Malaleél életkora összesen nyolcszázkilencvenöt esztendő lett, cs aztán meghalt. Miután Járed százhatvanhét esztendős lett, Hénokot nemzette. Járed Menők születése után még nyolcszáz esztendeig élt, s fiai meg leányai születtek. Járed életkora összesen kilencszázhatvankét eszten­dőt tett ki, aztán meghalt. Miután pedig Hénok százhatvanöt esztendős lett, Matusálakhot nemzette. Matusálakh születése után Hénok még kétszáz esztendeig Isten tetszése szerint élt, s fiai meg leányai születtek. Hénok teljes életkora összesen háromszázhatvanöt esztendő volt; és az Isten kedvében járt, s tovább már nem lehetett megtalálni, mert az Isten átköltöztette őt.

Péld 6,3-20 (Ószövetség)

Fiam, tedd azt, amit meghagyok neked, és akkor megmenekülsz! Ha barátod miatt gonoszok kezébe kerültél, eredj, haladéktalanul sürgesd barátodat, akiért kezességet vállaltál! Ne hunyd be szemedet álomra, és ne adj nyugodalmat szempilládnak, csak hogy megszabadulj, mint gazella a hurokból s mint a madár a tőrből! Eredj a hangyához, te lusta! Nézd meg és kövesd az útjait, s legyél még annál is bölcsebb! Nincs gazdája, se munka­felügyelője, sem uralkodója, mégis megszerzi táplálékát nyáron, mert sok mindent rak félre már az aratáskor. Vagy eredj akár a méhecskéhez! Nézd csak, mennyire szorgalmas, s milyen komolyan végzi a munkáját! Amit előállít, király és közember egészséggel fogyasztja, mert mindenki szemében kívánatos és dicséretre méltó. Lám, aki erejét tekintve gyenge, a bölcsességet megbecsülve mennyire kiváló! — S te, lusta, meddig akarsz még heverészni? Mikor kelsz fel álmodból? Alszol egy kicsit, aztán ülsz is még egy kicsit, elbóbiskolsz egy kevéssé, egy cseppet ölbe teszed a kezedet, hogy pihenhess! Aztán majd egyszer csak csavargó vándorként beállít hozzád az ínség, s a nélkülözés, mint gyors versenyfutó. Ha viszont serénykedsz, akkor aratásod bő, mint a forrás, és az ínség, mint rossz futó, messze lemarad tőled. Az esztelen és gonosz ember nem jó úton jár: kacsint a szemével, jelt ad a lábával, és még ujjait is jeladásra használja; mert álnok szívvel gonoszt forral. Az ilyen városszerte csak zavart kelt szüntelen! Hogyha hirtelen rászakad a romlása, ez úgy megsebzi, hogy gyógyíthatatlanul összeroppan, mert csak olyasmiben telik kedve, amit gyűlöl az Úr. Ezért furdalja őt kegyetlenül lelkének tisztátalansága. Fennhéjázó szemű és hazug nyelvű, ártatlan vért ont a keze, és a szíve álnok tervet forral, lábai meg gonoszságot művelni sietnek. Hazudozást szít a hamis tanú, s viszályt hint a testvérek közé. Tartsd meg, fiam, atyád rendelkezéseit, és el ne vesd magadtól azt, amire anyád tanított!

A szebasztei negyven szent vértanú emlékezete

A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb csoport. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Licinius császár, Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük röviden és határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok”, és megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást.

Arméniában a tél még márciusban is olyan hideg volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. A helytartó kivárt egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven katonát meztelenül tegyék ki az egyik városszéli befagyott tavon a hidegre. Egy ott található fürdőházban ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek nem várták meg, hogy megfosszák őket ruháiktól, hanem maguk vetkőztek le, és szenvedésük helyére igyekeztek. Egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!” Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. A fürdőháznál őrségben álló katonának volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. Erre ledobta ruháit, és bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. Másnap aztán eltörték végtagjaikat, és elégették holttestüket. Ereklyéiket Péter, a város püspöke összegyűjtötte, és tisztességgel eltemette.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!