2. hang

ApCsel 8,5-17 (Apostol)

Azon időben eljutott Fülöp Szamaria városába és hirdette nekik Krisztust. Tömegesen és egyetértően figyeltek arra, amiket Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett. Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult. Nagy az öröm támadt abban a városban.

Volt azonban a városban egy Simon nevű férfi, aki azelőtt bűbájosságot űzött és elámította Szamaria népét, azt állítva, hogy ő rendkívüli valaki. Nagy és kicsi, mindenki hallgatott rá s azt mondták: »Ő az Isten ereje, amelyet Nagynak mondanak.« És követték őt, mert jó ideje ámította őket bűbájosságaival. Mikor azonban Fülöpnek hittek, aki hirdette az örömhírt Isten országáról, a férfiak és az asszonyok megkeresztelkedtek Jézus Krisztus nevében. Sőt, maga Simon is hitt, s megkeresztelkedése után Fülöphöz szegődött. Mikor látta, hogy jelek és igen nagy csodák is történnek, elálmélkodva csodálkozott.

Mikor pedig az apostolok, akik Jeruzsálemben voltak, meghallották, hogy Szamaria befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost, Amint odaérkeztek, imádkoztak értük, hogy elnyerjék a Szentlelket, mert az még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevében. Ekkor rájuk tették kezüket s azok elnyerték a Szentlelket.

Zsid 13,7-16 (Apostol)

Atyámfiai! Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették; nézzétek életük végét és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké. Sokféle és idegen tanítással ne engedjétek magatokat félrevezetni; mert legjobb, ha a szívet kegyelemmel erősítjük meg, nem ételekkel, amelyek nem használnak az azokkal élőknek. Van oltárunk, amelyről nem ehetnek azok, akik a sátornak szolgálnak. Mert amelyik állat vérét a főpap a bűnért a szentélybe viszi, annak testét a táboron kívül égetik el. Ezért Jézus is, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az ő gyalázatát. Hisz nincs itt maradandó városunk: az eljövendőt keressük. Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja.
A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg; mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek.

Jn 6,27-33 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyan eledelért, amely megmarad az örök életre! Ezt az Emberfia adja nektek, akit maga az Atya, az Isten jelölt meg pecsétjével.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy az Isten szerinti tetteket vigyük végbe?” Jézus ezt felelte: „Az Isten szerinti tett az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” De ők így folytatták: „Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: »Mennyei kenyeret adott nekik enni.«” Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret a mennyből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből, és életet ad a világnak.”

Mt 5,14-19 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”

Szent Atanáz alexandriai főpap

295-ben (vagy 256-ban) született Alexandriában (valószínűleg pogány görög szülőktől). Műveltségét elsősorban a Szentírásból merítette. Mint Sándor (Alexandrosz) érsek pártfogoltja, majd felolvasója diakónusa részt vett az I. (Nikeai) Egyetemes Zsinaton, ahol kiváló teológiai felkészültségről tett tanúságot. Nagy része volt Ariusz elítélésében. 328-ban őt választották meg Alexandrosz utódjául. Kezdettől fogva sokat tett azért, hogy a szerzetesek is az egyházhoz tartozóknak érezhessék magukat. Az arianizmus iránt egyre nagyobb rokonszenvet mutató császár hamarosan kötelezte őt Ariusz visszavételére. Mivel ő erre nem volt hajlandó, 335-ben Tiruszban Nikomédiai Euszebiosz pártja koholt vádak folytán zsinati határozattal elítélte és száműzték Trierbe. Aztán 346 novemberében visszatérhetett Alexandriába, ám néhány év múlva (356-tól) az ariánusok áskálódásai folytán ismét nyomozni kezdtek utána, ezért a sivatag remetéi között rejtőzött el. Ekkor készültek leghíresebb művei. A nyugati szerzetesek kérésére ottani száműzetéséből visszatérve megírta Remete Szent Antal életrajzát. 362 októberében Hitehagyó Julianosz császár parancsba adta újabb száműzetését, ezt az üldöztetést már egészen könnyűszerrel vészelte át Atanáz érsek. 373. május 2-án hívei körében halt meg. Írásban fennmaradt művei részben hitvédő jellegűek, részben dogmatikus tartalmúak. Összesen öt alkalommal száműzték hite miatt.

Ezen a napon ereklyéinek Alexandriából Konstantinápolyba való átszállítására emlékezik a bizánci egyház.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!