1. hang

2Kor 4,13-18 (Apostol)

Atyámfiai! Mivel a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: »Hittem, azért szóltam«, mi is hiszünk, és azért szólunk. Hiszen tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Éppen ezért nem csüggedünk el; sőt bár a mi külső emberünk romlásnak indul is, a belső emberünk mégis napról-napra megújul. Ez a mi jelenlegi könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert ami látható, az ideigvaló, ami pedig láthatatlan, örökkévaló.

Mt 24,27-33.42-51 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Amint a villám napkeleten támad, és napnyugatig látszik, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk. Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. Akkor majd feltűnik az égen az Emberfia jele, és akkor majd mellét veri a föld minden népe, és látni fogják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig. Vegyetek példát a fügefáról! Amikor hajtása már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy már közel van, az ajtóban! Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok! Gondoljatok erre: ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen ti is, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok! Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik? Boldog az a szolga, akit megérkeztekor ura ilyen munkában talál! Bizony, mondom nektek, minden vagyona fölé rendeli. De ha a szolga hitvány, és azt mondja szívében: »Késik jönni az uram«, és ütni-verni kezdi szolgatársait, meg együtt eszik-iszik a részegekkel; ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti. Keményen megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”

Szent Florosz és Laurosz vértanúk

Szent Florosz és Laurosz testvérek voltak, hittek Krisztusban és igyekeztek jótetteikkel kedvében járni. Bizáncban születtek, de Illíriába mentek, s ott kőfaragóként dolgoztak, a munkájukért kapott bért pedig szétosztották a szegények között. Az egyik szomszédos ország kormányzója, kéréssel fordult Illíria helytartójához, hogy küldjön számára ügyes kőműveseket egy bálványtemplom felépítéséhez. A helytartó Floroszt és Lauroszt küldte hozzá. A munkájukért kapott pénzt ott is szétosztották az Evangéliumot hirdetve, sok pogányt térítve ezáltal a keresztény hitre. Egy alkalommal a pogány pap fiának szemét súlyosan megsértette egy kődarab. A pogányok meg akarták érte ölni őket. A szent testvérek azonban egész éjszaka imádkozván kérték Isten segítséget. Másnap a kereszt jele által meggyógyították a gyermeket. A pogány pap erre egész családjával kereszténnyé lett. Egyre több lett a keresztények száma és mire a templom felépült, azt az igaz Isten tiszteletére szentelték fel, a bálványszobrokat pedig összetörték. A kormányzó, mindezekről tudomást szerezve kérte, hogy büntessék meg a szobrok lerombolóit. Szentjeinket pedig visszaküldte Illíria helytartójához büntetésre. A helytartó hiába fáradozott, hogy hitüket megtagadtassa velük. Ezért kínzások után bedobatta őket egy kiszáradt kútba és földdel tömette be. Ez a II. században történt. Nagy Konstantin császár uralkodása alatt holttestüket épségben találták meg és Konstantinápolyba vitték.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!