4. hang

2Kor 12,10-19 (Apostol)

Atyámfiai! Azért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongatásban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.
Ostobává lettem, ti kényszerítettetek rá. Mert nektek kellett volna engem ajánlanotok, ugyanis semmivel sem voltam kisebb azoknál, akik olyan fölötte nagy apostolok, bár semmi sem vagyok; de az én apostoli mivoltom jelei a végtelen türelemben, jelekben, csodákban és hatalmi tettekben nyilvánultak meg közöttetek. Mert miben kaptatok kevesebbet a többi egyházaknál, hacsak nem abban, hogy én magam nem voltam terhetekre? Bocsássátok meg nekem ezt az igazságtalanságot!
Íme, most harmadszor készülök hozzátok menni, de nem leszek terhetekre. Mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket, hiszen nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek. Én pedig igen szívesen áldozok, sőt magam is áldozattá leszek a ti lelketekért. Ha én ennyire szeretlek titeket, kevesebb szeretetre találjak nálatok?
Ám legyen, én nem voltam terhetekre, de mivel ravasz vagyok, csellel fogtalak meg titeket. Behálóztalak-e titeket küldötteim bármelyike által? Megkértem Títuszt, és vele küldtem azt a testvért. Behálózott-e titeket Títusz? Nem jártunk-e egy s ugyanazon lélek szerint? Nem egy s ugyanazon a nyomon?
19Már régóta azt vélitek, hogy mentegetőzünk előttetek? Isten előtt Krisztusban beszélünk; mindez pedig, szeretteim, a ti épülésetekre szolgál.

Mk 4,10-23 (Evangélium)

Abban az időben a tanítványok külön Jézushoz járultak, és a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a magvetőről szóló példabeszéd értelme. Ezt felelte nekik: „Nektek adatott, hogy megismerjétek az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak, hogy nézvén nézzenek, de ne lássanak, hallván halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bűneik megbocsáttassanak.” Aztán így szólt: „Vajon nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan értitek meg akkor majd az összes példabeszédet? A magvető az igét veti. Akikben útszélre hull az ige, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják az igét, örömmel fogadják, de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamar elbotlanak. És mások, akikben a tövisek közé hullik, hallják ugyan az igét, de az e világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad. Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros, a harmadik százszoros termést hoz.” Ezután így szólt hozzájuk: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Szent Babilasz antióchiai püspök

Antióchia 12. püspöke volt. Egy ünnepen Babilász összegyűjtötte a keresztényeket a templomba, hogy vérontásnélküli áldozatot mutassanak be Istennek. Decius császár szeretett volna a keresztény templomba kíváncsiságból szétnézni. Babilász főpap a templom ajtajában várta, nem engedte, hogy belépjen, és megrótta a bálványimádása miatt. A császár távozott, mert látta a jelenlevő keresztények sokaságát. Bosszúból felgyújtatta a keresztények templomát, és magához rendelte Babilászt. Először hízelgéssel akarta rávenni a bálványimádásra. Aztán börtönbe záratta, megkínoztatta, végül karddal lefejeztette a főpapot és három tanítványát. Mindezek a III. század második felében történtek.

Mózes próféta

Izrael népének legnagyobb vezére és törvényhozója, aki másfélezer évvel Krisztus előtt Egyiptomban született, és a fáraó leánya nevelte fel. Felnőtt korában parancsot kapott Istentől az égő csipkebokorból, hogy Isten népét vezesse az Ígéret földjére. Mózes bátyjával, Áronnal együtt elment a fáraóhoz, hogy engedje el a zsidó népet. Ő eleinte hallani sem akart erről, ám az egyiptomi 10 csapás után a fáraó engedett. A zsidók Mózes vezetésével csodálatosan keltek át a Vörös-tengeren, majd elindultak az Ígéret földje felé. Istentől két kőtáblát kaptak, amin Isten parancsai állottak. A vándorló nép olykor Mózes ellen, de Isten ellen is fellázadt. Büntetésül 40 évig bolyongtak a pusztában, és a nép lázadó tagjai nem mehettek be az Ígéret földjére. Mózes a pusztai vándorlás végén a Nebo hegyén halt meg.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!