LITURGIKUS NAPTÁR

2017. november 16. (Csütörtök)

6. hang

1Tessz 4,18-5,10 (Apostol)

Atyámfiai! Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.
Az időről és az óráról azonban, testvérek, szükségtelen írnom nektek. Hiszen magatok is igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Éppen amikor azt mondják: »Békesség és biztonság«, - akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint a várandós asszonyra a fájdalom, és nem menekülnek meg. De ti, testvérek, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg titeket. Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Az alvók éjjel alszanak, a részegek éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok, és öltsük fel a hit és szeretet páncélját, sisak gyanánt pedig az üdvösség reményét. Mert Isten nem haragra rendelt, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, ővele éljünk.



1Kor 4,9-16a (Apostol)

Atyámfiai! Úgy vélem, hogy Isten minket apostolokat utolsóknak állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, angyaloknak is, embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mindez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedümk, nincs otthonunk és fáradozunk saját kezünkkel dolgozva. Ha átkoznak minket, áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, eltűrjük; ha gyaláznak minket, jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek söpredékévé mind ez ideig.
Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, de atyátok nincsen sok, mert Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet.



Lk 11,47-12,1 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, noha atyáitok ölték meg őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy helyeslitek atyáitok tetteit, mert azok megölték őket, ti pedig a síremlékeiket építitek. Azért mondta az Isten bölcsessége is: prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük némelyeket megölnek, és másokat elüldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Igenis, mondom nektek, számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, a bemenőket pedig megakadályoztátok.” Miután ezeket mondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni. Alattomban figyelték őt, igyekezvén rajtakapni beszédeiben valamin, hogy megvádolhassák őt.
Olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem eltiporták egymást. Jézus a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!”



Mt 9,9-13 (Evangélium)

Abban az időben Jézus útközben meglátott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az fölkelt, és követte. Történt pedig, hogy amikor később vendégül látta házában, íme, sok vámos meg bűnös jött oda, asztalhoz telepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot«. Hisz nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.”




Szent Máté apostol és evengélista

Eredetileg Lévinek hívták. Atyja Alfeus volt. Lévi Kafarnaumban élt, vámszedő volt. Egyszer Jézus, elhaladva a vámszedő asztal mellett, Lévit apostolának hívta. Ő azonnal követője lett Jézusnak. (Mt 9,9) Neve az apostolok jegyzékében mindenütt szerepel. Az apostolok szétoszlása után a hagyomány szerint Palesztinában, Szíriában, a médeknél, Perzsiában, Indiában és Etiópiában hirdette az evangéliumot. Életéről biztosat nem tudunk. Szintén a hagyomány szerint tűzhalállal szenvedett vértanúságot Kr.u. 60 körül. Neki köszönhetjük az első hiteles evangéliumot. A legjobban ő mutat rá arra, hogy az ószövetségi jövendölések Jézus Krisztusban teljesedtek be.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert