LITURGIKUS NAPTÁR

2017. december 10. (Vasárnap)

2. hang

Ef 6,10-17 (Apostol)

Atyámfiai! Erősödjetek meg az Úrban és az ő hathatós erejében. Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben. Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek világkormányzói ellen, a gonoszságnak égi magasságokban levő szellemei ellen.
Ennélfogva vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek. Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazsággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét. Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét.



Lk 13,10-17 (Evangélium)

Abban az időben Jézus az egyik zsinagógában tanított szombaton. És íme, volt ott egy asszony, akit tizennyolc éve tartott hatalmában a betegség lelke. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott fölegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, odahívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Rátette a kezét, mire az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent. Ekkor megszólalt a zsinagóga elöljárója. Azon méltatlankodva, hogy Jézus szombatnapon gyógyított, ezt mondta a tömegnek: „Hat nap van, amikor dolgozni kell. Ezeken jöjjetek és gyógyíttassátok magatokat, ne pedig szombaton!” Az Úr válaszolt neki, és ezt mondta: „Képmutatók! Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy a szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Ábrahámnak ezt a leányát pedig, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, vajon nem kellett-e feloldani ettől a kötelékétől szombatnapon?” E szavakra megszégyenült minden ellenfele, és az egész nép örvendezett a csodás dolgokon, amelyek általa történtek.




Szent Ménász, Hermogenész és Evgráfosz

Ezeknek a vértanúknak az ünnepe ahhoz a kultuszhoz kapcsolódik, amelyet a fővárosi hívek Szent Ménász konstantinápolyi templomában kezdetek a híres alexandriai vértanú felé tanúsítani. Egy Nagy Szent Athanáznak tulajdonított „Szenvedéstörténet” azt a látszatot keltette, hogy itt újabb szentek csoportjáról van szó. Az athéni származású, de Alexandriában híressé lett Ménász a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején Egyiptomban (304−313 között) a legkülönfélébb kínzások során nyerte el a vértanúság koszorúját (Szent Ménászt már november 11-én is ünnepeltük). Vele együtt szenvedett kínhalált rokona, Evgráfosz, és kettejük tanúságtételének láttára megtért és vértanú lett Hermogenész is.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert