LITURGIKUS NAPTÁR

2017. december 13. (Szerda)

2. hang

2Tim 4,9-22 (Apostol)

Fiam Timóteus! Siess, jöjj mielőbb hozzám. Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, s elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd s hozd el magaddal: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon elleneszegült ugyanis szavainknak.Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem. Mindenki cserbenhagyott; - ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, s erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzenek róla az összes pogányok. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, s meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Amen.Köszöntsd Priszkát és Akvilát, továbbá Oneziforosz házát. Erasztusz Korintusban maradt, Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam, betegen. Siess, hogy a tél előtt ideérj.Köszöntenek Eubulosz, Pudensz, Línusz, Klaudia és az összes testvérek.Az Úr Jézus Krisztus legyen a lelkeddel! Kegyelem veletek! Amen.



Lk 20,1-8 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus a népet tanította a templomban, és az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, és így szóltak hozzá: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal teszed ezeket, vagy ki adja neked ezt a hatalmat!” Feleletül pedig ezt mondta nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: János keresztsége a mennyből való volt-e, vagy az emberektől?” Azok így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: »a mennyből«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha pedig azt mondjuk: »az emberektől«, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve, hogy János próféta.” Ezért azt válaszolták, hogy nem tudják, honnét való. Erre Jézus azt mondta nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.”




Eusztrátiosz, Auxent, Jenő, Mardár és Oresztész vértanúk

Kappadokiai származásúak lehettek, s Örményországban szenvedtek vértanúságot Diocletianus alatt 300 körül (talán 302-ben). A tüzes ágyon való megsütésükről szóló szenvedéstörténetüknek nem biztos, hogy sok történeti értéke van, de a benne szereplő vallatások szövege miatt igen sokan olvasták azt, mert szinte teológiai értekezés lett belőle, amely a Szentháromság tiszteletét is elősegítette. Tiszteletük szorosan kötődik az Olümposz hegyének monostorához, amelyet nekik szenteltek.


Szent Lúcia szűz vértanúnő

A szicíliai szűz nem akart férjhez menni addig, míg vőlegénye keresztény nem lesz - aki viszont ezért följelentette őt, s 304-ben (a Diocletianus-féle üldözés során) lefejezték. Az 5−6. századi legendás szenvedéstörténet szerint Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, s miután az édesanya meggyógyult, Ágota jelent meg Lúciának, hazafelé pedig Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie, s amit hozományként birtokol, azzal tetszése szerint bánhat, Erre Lúcia szétosztotta hozományát a szegények között. Vőlegénye, egy pogány ifjú bosszúból a bíróság elé hurcolta, mert elesett a házasságtól és különösen a hozománytól. A bíró parancsot adott arra, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg. S ekkor a Szentlélek olyan nehézzé tette a testét, hogy semmi módon nem tudták elmozdítani helyéből. Ezután a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet.

A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert