2. hang
Atyámfiai! Nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy őt megismerjétek. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag a dicsőséges öröksége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, mikor feltámasztotta halottaiból és jobbjára helyezte a mennyekben minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom s minden név fölé, melyet nemcsak ezen a világon említenek, hanem a jövendőben is. Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyházban, mely az ő teste és annak a teljessége, aki mindeneket mindenben betölt.
Így szólt az Úr: „Ne félj, te kisded nyáj, mert úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az országot! Adjátok el, amitek van, és adjátok oda alamizsnául! Készítsetek magatoknak el nem enyésző erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyekben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és moly nem rágja szét! Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is. Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva! Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki! Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy szolgáljon nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. Vegyétek tudomásul: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, ébren lenne, és nem engedné betörni a házába! Tehát ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!”
Szent Aggeus próféta
A babiloni fogság idején (tehát a Kr. e. VI. században) születhetett, s népével együtt visszatért Jeruzsálembe, ahol a Zorobábel által megkezdett templomépítési munkák idején végezte prófétai szolgálatát. A templom helyreállításában egy még dicsőségesebb isteni közbelépés előképét látta: „Dolgozzatok! Hiszen én közöttetek vagyok - mondja a Seregek Ura. - Lelkem közöttetek lakik. Még egy kis idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet.” (2,6)
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE