LITURGIKUS NAPTÁR

2017. december 21. (Csütörtök)

3. hang

Zsid 7,1-6 (Apostol)

Atyámfiai! Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak elébe ment, amikor a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. Ábrahám tizedet is adott neki mindenből. A neve először azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a békesség királya; apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg; mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonlóvá lett Isten Fiához, és pap marad mindörökké.
Lássátok tehát, milyen nagy az, akinek a zsákmány legjavából Ábrahám pátriárka tizedet is adott. Azoknak, akik Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsuk van arra, hogy a törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz testvéreiktől, noha azok is Ábrahám testéből származtak; az viszont, akinek eredetét nem is tőle számítják, tizedet szedett Ábrahámtól, és megáldotta azt, akié az ígéretek voltak.



Lk 21,28b-33 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Egyenesedjetek föl, és emeljétek föl a fejeteket, mert közel van a ti megváltásotok!” Ezután egy példabeszédet mondott nekik: „Nézzétek a fügefát és a többi fát! Amikor már kihajtanak, látván ezt, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa! Bizony, mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindez be nem következik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.”




Szent Julianna vértanúnő

Nikomédiai szűz, akit néha összekevernek a hasonló nevű dél-itáliai vértanúnővel. Az élettörténete szerint igen nemes pogány vőlegényének a házassági ajánlatát visszautasította – amíg az meg nem tér. Erre a vőlegény bosszúból följelentette őt, remélve, hogy menyasszonya mégis meggondolja magát. Julianna azonban vállalta a vértanúságot, és sok kínzatás után lefejezték 306-ban, Maximianus idején.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert