1. hang
Abban az időben a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt tárgyalást tartottak Jézus ellen, őt pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?” Ő ezt mondta: „Magad mondod”. A főpapok sok vádat hoztak fel ellene, de ő semmit sem válaszolt. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Jézus azonban egyáltalán semmit sem válaszolt. Ez meglepte Pilátust. Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit éppen kértek tőle. Volt akkor egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Felvonult a tömeg, és kiáltozva kérni kezdte azt a kegyet, amit mindig megtett nekik. Pilátus így szólt hozzájuk: „Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?” Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa szabadon nekik. Pilátus ismét megkérdezte: „Mit tegyek hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondotok?” Azok pedig újra ezt kiáltozták: „Feszítsd meg őt!” Pilátus viszont ezt mondta nekik: „Ugyan mi rosszat tett?” Azok annál hangosabban kiáltották: „Feszítsd meg őt!” Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy keresztre feszítsék.
Szent Trifón vértanú
Frigiából származott, valószínűleg Szamoszatából (vagy Lampakosz kisvárosból) Nikea közelében, 232-ben. Ifjú korában libapásztor volt. Sokat tanulmányozta a Szentírást; Isten kegyelméből a gyógyítások adományát is elnyerte, és fiatal létére is csodás módon tudott gyógyítani. Decius császár kegyetlen keresztényüldözése idején (250 körül) a tizennyolc éves ifjút elfogták, és válogatott kínzásokkal próbálták rábírni, hogy tagadja meg keresztény hitét, ő azonban állhatatos maradt. Ezért lefejezték (vagy más hagyományok szerint fejét szétvagdosták és összezúzták). Ereklyéit a dalmáciai Kotor (Cattaro) római katolikus székesegyházában őrzik, amelynek egyébként Szent Trifón a védőszentje. Nagy tisztelői a bolgárok, ünnepén szentelt borral öntik le a szőlőtőkéket.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE