2. hang
Júdás, Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya Isten szeret, és Jézus Krisztusnak megtartott és meghívott. Irgalom, béke és szeretet bőségesen adassék nektek.
Szeretteim, mivel őszinte törekvésem, hogy közös üdvösségetekről írjak nektek, szükségesnek tartottam ebben az írásban kérni titeket, hogy harcoljatok a hitért, amelyet egyszer s mindenkorra átadtak a szenteknek.
Mert alattomban bejöttek közénk bizonyos emberek, akik régóta ki vannak jelölve az ítéletre; istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét érzékiségre fordítják, és az egyedül uralkodót, a mi Urunkat, Jézus Krisztust tagadják.
Figyelmeztetni akarlak titeket, - bár mindezt jól tudjátok -, hogy az Úr, miután kiszabadította a népet Egyiptom földjéről, később azokat, akik nem hittek, elpusztította. Az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg méltóságukat, hanem elhagyták lakhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartja. Ugyanígy Szodoma és Gomorra is, és a szomszédos városok, amelyek paráznák voltak és más test után jártak, elszenvedték az örök tűz büntetését, és intő példaként állnak előttünk.
Ezek is ugyanígy megfertőzik a testet, a felsőbbséget megvetik, a dicsőségeseket pedig káromolják. Pedig Mihály főangyal, amikor az ördöggel vitatkozott és viaskodott Mózes teste miatt, nem mert káromló ítéletet kimondani ellene, hanem azt mondta: »Parancsoljon neked az Úr!« Ezek pedig gyalázzák mindazt, amit nem értenek. Amit viszont a természet szerint, mint az oktalan állatok, tudnak, azáltal romlásba jutnak.
Szent Bukolosz püspök
A kisázsiai helyi hagyomány szerint szent János evangélista tanítványa volt, akit ő maga szentelt Szmirna városának püspökévé. Bukolosz szentelte utódjául Polükárpot. A róla fennmaradt szövegekből csak annyit tudhatunk meg, hogy a gnosztikus eretnekség ellen harcolt.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE