LITURGIKUS NAPTÁR

2018. április 7. (Szombat)

ApCsel 3,11-16 (Apostol)

Azon időben mivel nem tágított Péter és János mellől a meggyógyult férfi, az egész nép csodálkozva hozzájuk futott az úgynevezett Salamon-csarnokba.
Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: »Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen s miért csodáltok minket, mintha a magunk erejéből és hatalmából tettük volna, hogy ez jár? Ábrahám Istene és Izsák Istene, Jákob Istene és a mi atyáink Istene megdicsőítette fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok ugyan s megtagadtatok Pilátus színe előtt, noha ez úgy ítélkezett, hogy szabadon bocsátja őt. Ti azonban megtagadtátok a Szentet és Igazat, s azt kívántátok, hogy a gyilkos adassék nektek ajándékul: az élet szerzőjét ellenben megöltétek, de az Isten feltámasztotta halottaiból. Ennek mi tanúi vagyunk. Az ő neve adott erőt a nevében való hit által ennek, akit ti láttok és ismertek, s a tőle származó hit adta meg ennek ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára.«



Jn 3,22-33 (Evangélium)

Abban az időben Jézus tanítványaival Júdea földjére ment, ott maradt velük, és keresztelt. János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Jánost akkor még nem vetették börtönbe. János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról. Elmentek Jánoshoz, és azt mondták neki: „Rabbi, aki a Jordánon túl nálad volt, akiről tanúságot tettél, íme, ő is keresztel, és mindenki hozzá megy.” János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennyből kapta. Ti magatok tanúskodtok, hogy megvallottam: nem én vagyok a Krisztus, hanem az vagyok, aki az ő előfutáraként kapott küldetést. A vőlegény az, akié a menyasszony. A vőlegény barátja ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Így tehát az örömöm most teljes lett. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem. Aki felülről jön, az mindenek fölött van. Aki a földből való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből jön, feljebb van mindeneknél, és arról tanúskodik, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki. Aki elfogadja tanúságát, bizonyságot tesz, hogy Isten igazmondó.”




Szent Kalliópiosz vértanú

Kallióp a pamfiliai Pergéből származott. Szüleinek__egy ideig nem született gyermeke. Atyja hamar meghalt, anyja: Theoklia Isten félelmében nevelte. Ebben az időben nagyon erőltették az emberek között a bálványimádást. Az emberek nagy része áldozatokat mutatott be nekik. Kallióp idejét az imádság és böjtölés töltötte ki. Amikor a bírónak jelentették, hogy Kallióp keresztény, anyja gondoskodott róla. Ellátta a szükséges ruhákkal, pénzzel, és néhány szolga kíséretében hajóta ültette más vidékre küldte, hogy a gyermek elkerülje az üldözés szenvedéseit. A kilikiai Pompeopoliszba hajóztak. Meglátva ott egy pogány ünnepre való készülődést, nyíltan megvallotta, hogy keresztény és nem vesz részt a bálványünnepen. Ezért elfogták, és a szokásos módokon megkínozták: ütlegelték, vasakkal szaggatták, sütögették és végül börtönbe vetették.

A börtönben meglátogatta édesanyja és bátorította a vértanúhalál elviselésére Krisztusért. Látva a helytartó hitének állhatatosságát, keresztre feszítésre ítélte. Anyja azt kérte a hóhéroktól, hogy fiát fejjel lefelé feszítsék meg. Fia halála után az anya átölelte vértanú fiát és ott meghalt 304-ben.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert