LITURGIKUS NAPTÁR

2018. április 15. (Vasárnap)

2. hang

ApCsel 6,1-7 (Apostol)

Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő tehát egybehívta a tanítványok sokaságát és azt mondták: »Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jóhírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a foglalatosságot. Mi meg majd a könyörgéssel és az ige szolgálatával foglalkozunk.« Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották ennélfogva Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohórust, Nikánort, Timont, Parmenást és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították és imádság közben rájuk tették kezüket.
Az Úr igéje pedig terjedt, úgy hogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege meghódolt a hitnek.




Artemon vértanú

Laodicea és Szíria papja. Diocletianus alatt szenvedett vártanúságot 303-ban. Mondják, hogy először Laodiceában tartóztatták le, mint keresztényt, mert megtagadta az áldozat bemutatását. Csodálatos módon megszabadult, és Kisázsiában folytatta szolgálatát. Itt fejezték le.


Szent Kreszcensz (Crescens) vértanú

A likiai Műra városában született és élt. Amikor idős korában azt tapasztalta, hogy a pogány vallás kezd diadalmaskodni a kereszténység fölött, fellépett a pogányok előtt, s a keresztény hit igazságát hirdette. A pogányok elfogták, és kiléte felől faggatták. Ő azonban csak annyit vallott be, hogy keresztény. Tüzes kemencébe vettetve halt vértanúhalált - melynek időpontja ma már ismeretlen.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert