7. hang
Atyámfiai! Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Először is hálát adok Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy az egész világon magasztalják a ti hiteteket. Mert tanúm az Isten, akinek szolgálok lelkemmel Fiának evangéliumában, hogy hogyan emlékezem meg rólatok szüntelenül, s mindenkor könyörgök imádságaimban azért, hogy végre valahára sikerüljön Isten akaratából valahogyan eljutnom hozzátok. Hiszen vágyódom utána, hogy lássalak titeket, és juttassak nektek némi lelki kegyelmet a ti megerősítésetekre. Hogy közöttetek tartózkodva, közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tiétek és az enyém által.
Így szólt az Úr: „Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg! Hallottátok a parancsot: »Szeresd felebarátodat«, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket; áldjátok azokat, akik átkoznak titeket; tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, és imádkozzatok rágalmazóitokért és üldözőitekért. Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját gonoszokra is, jókra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi a jutalmatok? Nem így tesznek-e a vámosok is? És ha csak barátaitokat köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem így tesznek-e a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!”
Szent Kárpusz apostol
Kárpusz egyike volt a 72 apostolnak. Szent Pálnak volt a társa és szolgája, ö vitte el az apostol leveleit, ahova ő címezte. Jelentős ideig az apostollal együtt hirdette az evangéliumot, emiatt sok kellemetlenséget kellett elviselnie. Szent Pál tette őt a Thrákiai Berea püspökévé. Az evangéliumot hirdetve sok pogány hellént nyert meg az igaz hitnek. A zsidók előtt is feltárta tévedésüket és Istennek nevezte a keresztre feszített Jézust. Ezért a zsidók megölték őt, az I. század végén.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE