2. hang

Róm 10,11-11,2a (Apostol)

Atyámfiai! Az Írás ugyanis azt mondja:
»Mindaz, aki hisz benne, meg nem szégyenül«.
Nincsen ugyanis különbség zsidó és görög között, mert mindnyájuknak ugyanaz az egy Ura van, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldték őket; amint meg van írva:
»Milyen gyönyörűségesek azok lábai,
akik hirdetik a jókat!«.
De nem mindnyájan fogadták engedelmességgel az evangéliumot. Azért mondja Izajás:
»Uram, ki hitt annak, amit hallott tőlünk?«
E szerint a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által.
De kérdem én: Vajon nem hallották-e? Sőt, ellenkezőleg:
»Hangjuk elhatott az egész földre,
s beszédük a földkerekség határaira«.
Vagy kérdem: Talán Izrael nem értette meg? Mózes mondja először:
»Versengésre indítlak benneteket azok ellen, akik ‘nem népem’,
és ingerellek titeket az oktalan nép ellen«.
Izajás bátran kimondja: »Megtaláltak engem, akik nem kerestek, és kinyilvánítottam magam azoknak, akik nem érdeklődtek utánam«.
Izraelhez azonban így szól: »Kitártam kezemet egész nap a hitetlen és ellenszegülő nép felé«.
Azt kérdem tehát: Vajon elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. Isten nem taszította el népét, melyet eleve magáénak ismert.

Mt 11,16-20 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, akik odakiáltják a többieknek: »Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk nektek, de nem jajgattatok.« Eljött János, nem eszik, nem iszik, és azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, és azt mondják rá: lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsességet azonban igazolják gyermekei.” Akkor korholni kezdte azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, mert nem tértek meg.

Szent Onufriusz atya

Onufriusz atya fiatalon lépett szerzetbe Egyiptomban, Théba mellett. Aztán remete életet élt egy öreg vezetése mellett a kietlen sivatagban. 60 évén keresztül remetéskedett, úgy, hogy nem látott embert. Szigorú életében a hideget és hőséget és a nélkülözést egyformán tűrte. Sokszor gondolta azt, hogy közel áll a halálhoz. Isten azonban megőrizte sértetlenül. Angyala által táplálta, a barlangja előtt felnőtt egy pálmafa és forrás fakadt. Halála előtt meglátogatta őt Pafnutiosz atya, akinek elbeszélte életét. Ezután megáldotta Pafnutioszt, imádságba merülve adta vissza lelkét Istennek a IV. században.

Szent Péter atya

Péter atya konstantinápolyi görög volt. Először katona volt, majd egy ütközét alatt Sziriában elfogták, és az Eufrátesz partján Szamara erődjében 9 évig fogságban tartották. Már a fogságban megkezdte vezeklő a életet. Szabadulása után Rómában felvette a szerzetesi rendet. Innen 681-ben Áthosz hegyére ment, ahol a hegytetőn hallgatagságban, teljesen egyedül 53 évet töltött el. Sem ruhája, sem más földi dolga nem volt. Testet hosszura nőtt haja és földig érő szakálla takarta el. Élete erényekkel ékes élet volt. Elhunyt 734-ben.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!