LITURGIKUS NAPTÁR

2018. június 16. (Szombat)

2. hang

Róm 6,11-17 (Apostol)

Atyámfiai! Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Ne uralkodjék tehát a bűn halandó testetekben, ne engedelmeskedjetek kívánságainak, de ne is adjátok oda tagjaitokat a bűnnek a gonoszság fegyvereiként, hanem mint akik a halálból életre keltetek, adjátok magatokat Istennek, s tagjaitokat is, mint az igazság fegyvereit, Istennek. Mert a bűn nem fog uralkodni rajtatok, hisz nem vagytok már a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt.
Mi következik tehát ebből? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Isten ments! Nem tudjátok, hogy ha odaadjátok magatokat szolgák gyanánt engedelmességre, annak, akinek engedelmeskedtek, a szolgái vagytok: vagy a bűnéi a halálra, vagy az engedelmességéi a megigazulásra? Hála legyen azonban Istennek, hogy bár szolgái voltatok a bűnnek, szívből engedelmesek lettetek annak a tanításnak, amelynek Isten átadott titeket,



Mt 8,14-23 (Evangélium)

Abban az időben Jézus betért Péter házába, és annak anyósát lázas betegen, ágyban találta. Megérintette kezét, erre megszűnt a láza. Fölkelt és szolgált neki. Amikor pedig beesteledett, sok, ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Magára vállalta gyöngeségeinket, és hordozta betegségeinket.” Amikor Jézus látta maga körül a nagy sokaságot, meghagyta, hogy keljenek át a túlsó partra. Akkor odalépett hozzá egy írástudó, és azt mondta neki: „Mester, követlek téged, bárhová mégy is.” Jézus így válaszolt: „A rókáknak van odújuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Egy másik tanítványa kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat!” Jézus azonban ezt felelte: „Kövess engem, hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!” Ekkor beszállt a bárkába, és követték tanítványai.




Szent Tikhon püspök

Tichon a Ciprus szigetén levő Amathunt városában született. Szüleitől tanulta meg a szent könyvek olvasását, ezért hamar az egyházi rendbe került, felolvasóvá avatták. Szent élete miatt Memnon püspök diakónussá, aztán a püspök halála után a hívek kívánságára e város püspökévé szentelték. Híveit a hitre és jámbor életre tanítva, szavainak erejével és csodáival sok pogányt tett kereszténnyé. A környéken levő bálványszobrokat összetörte, a bálványtemplomokat pedig pusztulásra ítélte. Hosszú életet élve, amely hasonló volt az angyalokéhoz, szellemi nyáját a jámborságra oktatva és igaz tanítással vezetve őket, békében hunyt el 425-ben, előre megtudván Istentől halála idejét és azt mással is közölte.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert