5. hang
Atyámfiai! Megírtam nektek levelemben: Ne érintkezzetek paráznákkal. Nem általában ennek a világnak paráznáival vagy kapzsijaival, rablóival vagy bálványimádóival; mert akkor ki kellene mennetek a világból. Már pedig én azt írtam nektek, hogy ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi, bálványimádó vagy átkozódó, részeges vagy rabló; az ilyennel még csak ne is étkezzetek együtt. Mert mit tartozik rám a kívül levők felett ítélkezni? Nem azok fölött ítélkeztek-e ti is, akik belül vannak? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Vessétek ki a gonoszt önmagatok közül!
Hogyan merészel valaki közületek, ha peres ügye van a másikkal szemben, a hitetleneknél keresni igazságot és nem a szenteknél? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világot fogják megítélni? És ha ti fogjátok megítélni a világot, méltatlanok vagytok-e arra, hogy jelentéktelen dolgokban ítélkezzetek? Nem tudjátok, hogy angyalok fölött fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább világi dolgok fölött!
Ha tehát világi dolgokban pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik az egyházban semmit sem számítanak? Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat! Ennyire nincs köztetek egy bölcs ember sem, aki ítéletet tudna mondani testvérei ügyében? Hanem testvér testvérével pereskedik, és pedig hitetlenek előtt? Egyáltalában már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Sőt ti műveltek igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem részesülnek Isten országában? Ne ejtsétek tévedésbe önmagatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában.
Bizony ilyenek voltatok néhányan; de megmosakodtatok, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, és a mi Istenünk Lelke által.
Atyámfiai! Voltak ugyan az előbbinek is istentiszteleti törvényei és evilági szentélye. Hisz felállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezik szentélynek. A második kárpit mögött pedig az a sátor van, amelyet szentek szentjének neveznek, amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője, és a szövetség táblái. Fölötte a dicsőség kerubjai voltak, amelyek beárnyékozták a fedelet; minderről nem szükséges most egyenként beszélni.
Mivel pedig ezek így voltak elrendezve, az első sátorba ugyan mindig beléptek a papok, hogy elvégezzék az áldozat szolgálatát; a másodikba azonban már csak évenként egyszer, egyedül a főpap, és soha nem a vér nélkül, amelyet bemutat önmaga és a nép tévedéseiért.
Abban az időben Jézus hazájába ment, és az ottaniakat tanította zsinagógájukban. Azok csodálkozva kérdezgették: „Honnan van ennek ez a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ácsnak a fia? Vajon nem Máriának hívják az anyját, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei? És nővérei nem mind itt élnek-e közöttünk? Honnét vette hát mindezeket?” És megbotránkoztak rajta. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Sehol sem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” Nem is művelt ott sok csodát a hitetlenségük miatt.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és sietve elment a hegyekbe, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet betelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint felhangzott fülemben köszöntésed szava, örömében felujjongott méhemben a magzat. És boldog vagy, ki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked!” Mária erre így szólt: „Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvend a lelkem az én üdvözítő Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.” Mária pedig nála maradt mintegy három hónapig, azután visszatért házába.
Istenszülő köntösének (öltönyének) elhelyezése
Nagy Leó császár idejében (457-74) élt Konstantinápolyban két istenfélő szenátor testvér: Galvin és Kandid. Egy alkalommal, császári engedéllyel Jeruzsálembe mentek, hogy a szent helyeket felkeressék. A galileai Názáret városát is felkeresték, ahol az Ige testté lett. Mivel közel volt az este egy idős, férjezetlen zsidó nőnél szálltak meg. Házában észrevették egy szobát, amelyben gyertyák égtek, és betegek feküdtek benne. Amikor érdeklődtek a rendkívüli dolgok miatt, az asszony nagysokára bevallotta, hogy az Istenszülő öltönyét tartja házában, egy dobozban. Miután elmentek Názáretből, Jeruzsálemben egy, ugyanolyan dobozt csináltattak régi fából, és visszatértek Názáretbe. Éjszaka titokban kivitték szekerükre a szent öltönyt tartalmazó dobozt, és ott hagyták helyébe az általuk hozott üres dobozt. Elköszönve az asszonytól, sietve mentek vissza Konstantinápolyba. Ott először maguknál akarták elrejteni a szent ereklyét, de az általa művelt sok csoda miatt nem tudták. Szóltak tehát a császári párnak és a pátriárkának a dologról. Ők pedig sok néptől kisérve, drága dobozba helyezve a szent ereklyét, a blachernei templomba vitték, és ott helyezték el. Ez 474-ben történt.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE