LITURGIKUS NAPTÁR

2018. július 8. (Vasárnap)

6. hang

Róm 15,1-7 (Apostol)

Atyámfiai! Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak.” Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját. Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére.



1Tim 4,9-15 (Apostol)

Fiam Timóteus! Igaz beszéd ez, és minden hitelre méltó! Hiszen azért fáradozunk s azért szidalmaznak minket, mert remélünk az élő Istenben, aki Üdvözítője minden embernek, különösen a híveknek.Ezt parancsold, ezt tanítsd!
Senki meg ne vessen téged ifjúkorod miatt, de légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Amíg odamegyek, fordíts gondot a felolvasásra, az intésre és a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmet, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kézföltétele által kaptál. Ezekre a dolgokra legyen gondod, ezeknek szenteld magad, hogy haladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.



Mt 9,27-35 (Evangélium)

Abban az időben két vak ment Jézushoz, ezt kiáltozva: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” „Igen, Uram!” - felelték. Ekkor megérintette a szemüket, és így szólt: „Legyen hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ne tudja meg senki!” De azok, alighogy elmentek, az egész környéken elhíresztelték. Amikor ezek elmentek, íme, egy ördögtől megszállt némát hoztak eléje. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, a néma megszólalt. A tömeg csodálkozva mondta: „Sosem láttak még ilyet Izraelben!” A farizeusok azonban azt mondták: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárt minden várost és falut, tanított a zsinagógáikban, hirdette az Ország örömhírét, és gyógyított mindenféle betegséget és minden gyengeséget a nép között.




Szent Prokóp nagyvértanú

Prokóp Jeruzsálemben született. Fiatal korában jó képzést kapott. Korán elvesztette keresztény atyját. Dioklécián császár alatt belépett a hadseregbe, a császár pedig Egyiptomba küldte, hogy üldözze a keresztényeket. Útközben égi hangot hallott, amely szemére hányta, hogy Jézus Krisztus ellen támad. Így ő is, amint Pál apostol nem az emberektől, hanem a mennyből nyerve meghívást, Krisztus őt rabul ejtette. Ezután az égen megjelent kereszt jele arra indította, hogy ne támadjon a keresztényekre, hanem őt is szenvedésekre hívta. Alexandriában nem üldözte a keresztényeket, hanem, elhagyva a bálványimádást, összetörte a bálványokat. Pogány anyja jelentette ezt a császárnak, ő elfogatta és a börtönbe záratta, megkeresztelkedvén a börtönben, ellenségeitől sok sebet kapott. De erősségével és a kínzások elviselésével Krisztushoz térített két szakasz katonát vezéreikkel, hét nőt és saját anyját is. Mindnyájukat lefejezték hitükért 303-ban a pelesztinai Cezareában.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert