6. hang

1Kor 10,5-12 (Apostol)

Atyámfiai! Legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, hiszen elhullottak a pusztában.
Ez pedig számunkra előképül történt, hogy ne kívánjuk meg mi a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Se bálványimádók ne legyetek, mint némelyek azok közül, amint írva van: »Leült a nép enni és inni, és fölkeltek játszani«. Se ne paráználkodjunk, mint némelyek azok közül paráználkodtak, és elhullottak egy nap huszonháromezren. Se ne kísértsük Krisztust, mint némelyek azok közül kísértették, és elvesztek a kígyók által. Se ne zúgolódjatok, mint némelyek azok közül zúgolódtak, és elvesztek a pusztító által. Ezek pedig előképben történtek velük, de azért írták meg, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.

Mt 16,6-12 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Azok így tanakodtak egymás között: „Nem hoztunk kenyeret.” Jézus észrevette, és így szólt: „Kishitűek, mit tanakodtok magatok közt, hogy nem hoztatok kenyeret? Még most sem értitek? Talán nem emlékeztek az ötezer embernek adott öt kenyérre, és arra, hogy hány kosárral szedtetek össze? Sem a négyezer embernek adott hét kenyérre, meg hogy hány kosárral szedtetek össze? Miért nem értitek, hogy nem a kenyérről mondtam nektek: óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától?” Akkor megértették, hogy nem a kenyér kovászától óvta őket, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.

A nikápolyi 45 szent vértanú

Licinius császár, aki a római birodalom keleti felét kormányozta, rendeletet adott ki a keresztények megkínzására sőt megölésére, ha nem akarnak áldozni a bálványok előtt. Vagyonukat el kellett kobozni és pogány templomok építésére kellett fordítani. Amikor ez a rendelet eljutott az Örményországi Nikápolyba, negyvennél több keresztény elhatározta, hogy önként mennek az ítélőszék elé, és megvalják Krisztusban való hitüket. Vezetőik voltak: Leontin, Móric, Dániel, Antal és Sándor. Kihallgatásuk után a helytartó mindnyájukat vasbilincsekbe verette és a börtönbe záratta őket. Az éjszakát imádságban és zsoltáréneklésben töltötték. Másnap megkínozták és a börtönbe zárták újra őket. Két börtönőr általuk a keresztény hitre tért. Sokat szenvedtek a sebektől, hőségtől, némelyikük meg is halt. A szolgák eközben hatalmas máglyát raktak, hogy azon elégessék a vértanúkat. Egymásután dobálták bele a szentek testét, az élőket és a már halottakét is, 319 körül haltak vértanúi halált. Csontjaikat a Likosz folyóba dobták, melyeket az magába fogadott, és egy sekély helyen összegyűjtötte. Istenfélő emberek fáradság nélkül összeszedték és Licinius császár haláláig illő helyen eltemették.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!