LITURGIKUS NAPTÁR

2018. július 30. (Hétfő)

1. hang

2Kor 2,3c-15 (Apostol)

Atyámfiai! Meg vagyok győződve mindnyájatokról, hogy az én örömöm mindnyájatok öröme. Hiszen szívemnek nagy szorongatásából és aggodalmából írtam nektek sok könnyhullatás között, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy megismerjétek, milyen szeretettel vagyok kiváltképpen irántatok.
Ha pedig valaki szomorúságot okozott, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy ne túlozzak, mindnyájatokat. Elég az ilyennek az a büntetés, amely a többség részéről érte. Most pedig, éppen ellenkezőleg, inkább bocsássatok meg neki és vigasztaljátok meg, hogy a felette nagy bánat valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. Éppen ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet. Mert azért is írtam, hogy próbára tegyelek titeket és megtudjam, vajon mindenben engedelmesek vagytok-e? Akinek pedig ti megbocsátotok valamit, annak én is megbocsátok; mert én is, amit megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, értetek tettem Krisztus színe előtt, hogy be ne hálózzon minket a sátán, mert nem ismeretlenek előttünk az ő szándékai.
Amikor Troászba érkeztem Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár a kapu nyitva volt előttem az Úrban, nem volt nyugalma lelkemnek, mert nem találtam meg Títusz testvéremet; azért búcsút vettem tőlük, és Makedóniába mentem. De hála legyen Istennek, aki mindig diadalra segít minket Krisztusban, és az ő ismeretének illatát minden helyen elterjeszti általunk. Mert Krisztus jó illata vagyunk az Istenért azok közt, akik üdvözülnek, és azok közt is, akik elvesznek.



Mt 23,13-22 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének jutni, azokat sem engeditek be. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert fölemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből hosszasan imádkoztok, ezért súlyosabb ítélet alá estek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, ha pedig sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: »Ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Ugyanígy: »Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az oltárra is esküszik, és mindenre, ami csak rajta van. Aki a templomra esküszik, a templomra is esküszik, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és arra is, aki azon ül.”




Szent Szilás és apostoltársai

Szent Szilás apostol a jeruzsálemi közösség tekintélyes tagja volt. Az apostoli zsinat után a zsinati határozattal Antiochiába küldték (Ap.Csel 15, 22). Szent Pálnak volt útitársa majd fogolytársa. Korintusban volt püspök, ott is halt meg. A többiek is a 70 apostol közé tartoztak. Szilvánosz Péter és Pál apostolnak volt útitársa, majd a makedóniai Thesszaloniki városának volt püspöke, és a hagyomány szerint sok fáradság után ott is lett a hit vértanúja. Kreszcensz apostol szintén szent Pál munkatársa volt. A 2 Tim. 4, 10-ben azt olvassuk róla, hogy Galáciába ment. Később eljutott Galliába, és Viennába (a mai Bécs) ahol egyik tanítványát, Zakariást szentelte püspökké. Galliába visszatérve Traianus császár alatt szenvedett vértanúságot. Szent Epenetusz pogányból lett keresztény volt Rómában. Valószínűleg Efezusban lett hívővé. Szent Pál Ázsia zsengéjének nevezte (Róm. 16, 6.). Karthágó püspöke volt.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert