2. hang
Atyámfiai! Mivel tehát ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat a test és a lélek minden szennyétől, és tegyük teljessé megszentelődésünket Isten félelmében.
Fogadjatok be minket szívetekbe! Senkit sem bántottunk meg, senkit sem döntöttünk romlásba, senkit sem csaltunk meg. Nem kárhoztatásotokra mondom ezt; hiszen az előbb mondtam, hogy szívünkben vagytok, úgy, hogy együtt halunk és együtt élünk. Nagy a bizalmam bennetek, nagyon dicsekszem veletek; telve vagyok vigasztalással, felette bőséges az én örömöm minden szorongatásunk mellett.
Mert amikor Makedoniába érkeztünk, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem mindenféle szorongatást szenvedtünk: kívül harcok, belül félelem.
De Isten, aki megvigasztalja a megalázottakat, megvigasztalt minket Títusz megérkezésével; sőt nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel megvigasztalódott köztetek, mert elbeszélte nekünk vágyódásotokat, sírásotokat, buzgólkodásotokat érettem, úgyhogy még jobban megörültem.
Mert ha meg is szomorítottalak titeket levelemmel, nem bánom meg; és ha meg is bántam volna, - mivel látom, hogy az a levél, bár ideig-óráig, megszomorított titeket, - most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem azért, hogy bűnbánatra szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, úgy hogy semmiben se szenvedtetek kárt miattunk. Mert az Isten szerint való szomorúság állhatatos megtérést szerez az üdvösségre.
Azon időben visszatértek a tanítványok Jeruzsálembe a hegyről, melyet Olajfák hegyének hívnak s amely Jeruzsálem mellett egy szombat-járásra van. S amikor beértek, felmentek a felső terembe, ahol időzni szoktak: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeusnak fia és Simon, a buzgó, végül Júdás, Jakab testvére. Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt.
Azokban a napokban felállt Péter a testvérek között – mintegy százhúsz emberből álló sokaság volt együtt –, és így szólt: » Férfiak, testvérek! Be kell teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szája által Júdásról, azoknak vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Ő közénk tartozott és részes volt ebben a szolgálatban.
Ennélfogva szükséges, hogy azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvétetett tőlünk, ezek közül valaki az ő feltámadásának tanúja legyen velünk együtt.«
Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barzabásnak, melléknevén Jusztusnak hívtak, azután Mátyást. Majd így imádkoztak: »Urunk, aki mindenkinek a szívét ismered, mutasd meg a kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál, hogy átvegye ennek a szolgálatnak és apostoli hivatásnak a helyét, melyet Júdás hűtlenül elhagyott, és eltávozott a maga helyére.« Azután sorsot vetettek rájuk, s a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak.
Abban az időben Jézus Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába ment. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Nyomban szóltak neki róla. Odament hozzá, és kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város az ajtónál gyülekezett. Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott.
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Amikor a hetven visszatért, örömmel mondták: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.” Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből. Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, és az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben!” Abban az órában Jézus felujjongott a Lélekben, és így szólt: „Hálát adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.”
Szent Mátyás apostol
A szent apostol életéről igen keveset tudunk. Csak az maradt ránk, amit az újszövetségi Szentírás megőrzött számunkra. Megválasztásából arra kell következtetnünk, hogy eleitől kezdve Jézus követői közé tartozott, így szem és fültanúja volt Jézus életének és tanításainak. Jézus mennybemenetele után, Szent Péter felszólítására, az áruló Judás helyére őt választották meg sorsolással, mint aki mindig az apostolokkal volt. Megválasztásának történetét az Apostolok Cselekedeteinek könyve őrizte meg (l, 15-26.). A Szentlelket ő is vette a többi apostollal együtt. Egy ideig még Júdeában hirdette az evangéliumot, majd, a hagyomány szerint Etiópiában és Srecsenországban volt az evangélium hirdetője. Haláláról semmi biztosat nem tudunk. Egyesek szerint Kolchisz Szebasztopol nevű városában, keresztre feszítették, mások szerint Jeruzsálemben Istenkáromlás miatt kövezték meg, utána lefejezték 60 körül.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE