3. hang
Atyámfiai! Mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Nem parancsképpen mondom ezt, hanem hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek őszinteségét próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek. Tanácsot viszont adok ebben az ügyben: mert ez hasznotokra van, akik nemcsak cselekedni, hanem akarni is elkezdtetek tavaly óta; most tehát a cselekvést is hajtsátok végre, hogy amilyen készséges az akarat, olyan legyen a végrehajtás is, abból, amitek van. Mert ha az akarat készséges, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, nem aszerint, amije nincs. Nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek pedig nyomorúságtok; hanem az egyenlőség szerint most a ti bőségetek pótolja azoknak szűkölködését, hogy az ő bőségük is pótolja majd a ti szűkölködéseteket, hogy egyenlőség legyen, ahogy írva van: »Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szűköl-ködött«.
Abban az időben a farizeusok a Heródes-pártiakkal együtt tanácsot tartottak Jézus ellen, hogy vesztét okozzák. Jézus tanítványaival visszavonult a tó partjára. Nagy tömeg követte Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idumeából és a Jordánon túlról. Tírusz és Szidón környékéről szintén nagy tömeg gyűlt köréje, mert hallották, mi mindent visz végbe. Szólt tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát, nehogy a tolongó tömeg agyonnyomja. Sokakat meggyógyított, úgyhogy akinek volt valami baja, az mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. A tisztátalan lelkek pedig, mihelyt meglátták, elé vetették magukat, és elkezdték kiáltozni: „Te az Isten Fia vagy!” De ő keményen rájuk parancsolt, hogy kilétét föl ne fedjék.
Urunk színeváltozása
A mai nagy ünnep történetét, hogy Jézus a hegyen színében átváltozott 3 apostola szemeláttára. A három szinoptikus evangélista: Máté, Márk és Lukács beszéli el evangéliumában. Sőt Péter apostol is említi II. levelében: „Az Úr azért vitte magával Pétert, hogy … az a tanúság, amit igazán mondott, megerősödik az Atya tanúságával … Magával vitte Jakabot, mint aki az apostolok közül mindegyiknél hamarabb hal meg Krisztusért … Végül magával vitte Jánost, mint szüzet, hogy meglátva Isten Fiának örök dicsőségét, ezeket a szavakat mennydörögje: … Isten, volt az Ige! … Ezenkívül a színeváltozás hegyén Péter … megláthatja az ő igazi dicsőségét” mondja ünnepi gondolataiban Damaszkuszi szent János. „Így amikor majd az apostolok azt látják, hogy (Jézust) elárulják, hogy halálos gyötrelmében azért könyörög, hogy múljék el tőle a halál kelyhe, és azután a főpap udvarába hurcolják, emlékeznek a Tábor hegyre való felmenetelükre és megértik, hogy nem akarata ellenére szolgáltattak ki a halálnak Azt, Akit az Istenség dicsőségével körülövezve láttak, és akiről hallották a bizonyságot: Ő Isten szeretett Fia.” Ezekkel a gondolatokkal Kalábriai Teofán hozza közelebb hozzánk az Ünnep történetét. Cezareai Euszébiosz és Damaszkuszi szent János atya egy hagyományra támaszkodva azt írják, hogy ez a csodálatos jelenség 40 nappal történt Nagypéntek előtt. Hogy s hagyomány kifejezésre jusson, a szent kereszt felmarasztalása előtt 40 nappal ünnepeljük meg a színeváltozás eseményét.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE