6. hang
Atyámfiai! Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, az Efezusban levő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek: kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki megáldott minket Krisztusban minden mennyei, lelki áldással. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne van számunkra a megváltás a vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint.
Atyámfiai! Ha már az angyalok által hirdetett ige is olyan hatalmas volt, hogy minden bűn és engedetlenség elnyerte igazságos, megérdemelt büntetését, hogyan fogunk megmenekülni mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Ezt, miután kezdetét vette az Úr tanításával, azok, akik hallották, megerősítették számunkra, s Isten is velük együtt tanúságot tett jelekkel és csodákkal, sokféle erőmegnyilvánulással és a Szentlélek közléseivel akarata szerint.
Mert nem angyaloknak vetette alá Isten az eljövendő világot, amelyről beszélünk. Sőt, valaki egy helyen tanúságot is tett erről:
»Mi az ember, hogy megemlékezel róla,
s az ember fia, hogy meglátogatod?
Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál;
dicsőséggel és tisztelettel koronáztad,
a kezed műve fölé állítottad,
s mindent lábai alá vetettél«.
Mert azzal, hogy mindent alávetett, semmit sem hagyott, ami ne lenne alávetetve neki. Most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki. Azt azonban, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, Jézust, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált.
Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre.
Abban az időben Jézus elindult, és Tírusz és Szidón környékére ment. Itt betért egy házba, és nem akarta, hogy tudjanak róla. De nem maradhatott rejtekben. Hallott felőle egy asszony, akinek a lányát tisztátalan lélek szállta meg, ezért odajött hozzá, és a lába elé borult. Az asszony pogány volt, szírföníciai származású. Kérte, hogy űzze ki a lányából az ördögöt. Jézus ezt mondta neki: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak!” De az válaszul ezt mondta neki: „Igen, Uram, de azért a kiskutyák is esznek az asztal alatt abból, amit a gyerekek elmorzsálnak.” Erre így szólt hozzá: „Amiért ezt mondtad, menj, az ördög elhagyta lányodat!” Amikor hazaért, így találta: az ördög már kiment, a lány pedig az ágyon feküdt.
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Amikor a hetven visszatért, örömmel mondták: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.” Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből. Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, és az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben!” Abban az órában Jézus felujjongott a Lélekben, és így szólt: „Hálát adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.”
Szent Mihály főangyal Kolosszé városában tett csodájának emléke
Szent Mihály arkangyalnak Kolosszé mellett volt szentélye, ahol csodák történtek, de az irigyei, hogy ezt megszüntessék, vízzel akarták elárasztani. Egyúttal az oda gyakran járó Arkhippusz atyát is el akarták pusztítani. Ám az arkangyal megjelent Arkhippusznak, és arra bíztatta, hogy botjával üssön a sziklára. Ő így is tett, erre a szikla meghasadt, és a vízár lefolyt rajta. Azóta ezen a helyen a folyam átfolyik a sziklahasadékon.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE