LITURGIKUS NAPTÁR

2018. szeptember 9. (Vasárnap)

7. hang

Gal 6,11-18 (Apostol)

Atyámfiai! Lássátok csak, milyen nagy betűkkel írok nektek saját kezemmel. Akik test szerint akarnak tetszeni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélésre, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést. Mert maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy testetekkel dicsekedjenek. Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra és én a világnak. Mert sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtmény. És mindazokra, akik ezt a szabályt követik, békesség és irgalom, és Istennek Izraeljére!
Ezután senki se okozzon nekem kellemetlenséget, mert én Jézus jegyeit viselem testemen.



Jn 3,13b-17 (Evangélium)

Így szólt az Úr: „Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van. És amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetni, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.”




Joákim és Anna

Mária szülei: Szent Joakim és Anna Názáretben éltek. Joakim Juda törzséből származott, Dávid király családjából. Anna Lévi törzsének és Áron főpap családjának volt leszármazottja. Bár ilyen fényes ősöktől származtak, ez az ő idejükben már nem jelentett semmi kiváltságot számukra. Mint egyszerű emberek éltek a többiek között. Életük jámbor áldozatosságban telt, egyetlen bánatuk az volt, hogy Isten nem áldotta meg házasságukat gyermekkel. Ezt a zsidók szégyenletesnek tartották, Isten büntetését látták benne. Öregségükre azonban Isten megjutalmazta őket az Istenszülő születésével.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert