LITURGIKUS NAPTÁR

2018. szeptember 11. (Kedd)

7. hang

Ef 2,19-3,7 (Apostol)

Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe az Isten lakóhelyévé a Lélekben.
Ezért vagyok én Pál, Krisztus Jézus foglya értetek, pogányokért... Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelemadományában részesültem a ti javatokra, hogy tudniillik kinyilatkoztatásból megismertem a titkot, ahogyan azt fentebb röviden megírtam. Ha elolvassátok, megérthetitek belőle, hogy megismertem Krisztus titkát, mely más nemzedékek idejében nem volt ismeretes az emberek fiai előtt, úgy ahogyan most a Lélek által kijelentette szent apostolainak és prófétáinak: tudniillik, hogy a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, egy testbeliek és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által. Ennek lettem én szolgája Isten kegyelmének adományából, melyet nekem juttatott hathatós ereje szerint.



Mk 11,11-23 (Evangélium)

Abban az időben Jézus bevonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán, mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” Tanítványai pedig hallották. Aztán megérkeztek Jeruzsálembe. Jézus bement a templomba, elkezdte kiűzni azokat, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Nem engedte meg senkinek, hogy bármit is keresztülvigyen a templomon. Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: »Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára«? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Amikor az írástudók és a főpapok hallották ezt, keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, hiszen az egész nép elámult tanításán. Amikor beesteledett, elhagyta a várost. Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus így felelt: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe!«, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik; amit csak mond, az csakugyan meglesz neki.”



Jn 12,19-36a (Evangélium)

Abban az időben a farizeusok tanácsot tartottak Jézus ellen, és így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmire sem mentek. Lám, az egész világ őutána megy.” Azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen, volt néhány görög is. Ezek tehát odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték őt: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak, mire András és Fülöp szólt Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, ha viszont meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki nekem szolgál, meg fogja tisztelni az Atya.
Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától; de hiszen ezért jöttem, ezért az óráért. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre szózat hangzott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét meg fogom dicsőíteni.” Az ott álló tömeg ennek hallatára azt mondta, hogy mennydörgött. Mások így szóltak: „Angyal beszélt vele.” Jézus azt felelte: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. A tömeg így válaszolt: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Hogyan mondhatod akkor, hogy föl kell magasztaltatnia az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?” Jézus tehát így válaszolt nekik: „Még egy kis ideig veletek van a világosság. Addig járjatok, amíg tiétek a világosság, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen benneteket! Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!”




Alexandriai Teodóra

Zénón császár (474-491) uralkodása idején Teodóra férjhez ment egy nemes és istenfélő emberhez, ám ördögi kísértéssel egy másik férfi elcsábította őt. Mikor rájött, mit tett, nem mert hazamenni, hanem bűnét megbánva titokban szerzetesi ruhát öltött, és férfinak öltözve egy férfi monostorban kemény, aszketikus életet élt. Társai megrágalmazták, hogy gyermeke született egy szomszéd falubeli asszonytól, ezért hét évre kiűzték a monostorból. Visszatérvén magához vette a neki tulajdonított gyermeket, és haláláig nevelte.


Szent Autonóm fölszentelt vértanú

Szent Autonomosz Diocletianus császár uralkodása alatt élt. Itáliában volt püspök. Amikor kersztényüldözés tört ki, elmenekült ő is Bithyniának Szoreasz nevű városába. Ott, egy jóindulatú keresztény ember: Kornéliusz fogadta házába. Itt Autonomosz tanított, és sok embert sikerült a pogányságból megtéríteni és megkeresztelni. Visszatérve lakóhelyére, a Szent Liturgiát végezte a templomban, amikor megjelentek a pogányok, és megölték a szent főpapot, majd köveket dobáltak holttestére 313-ban. Sírjánál sok csoda történt.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert