7. hang

Ef 3,8-21 (Apostol)

Atyámfiai! Nekem, az összes szentek között a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, és felvilágosítani mindenkit, miként vált valóra a titok, amely öröktől fogva el volt rejtve a mindeneket teremtő Istenben, hogy most kinyilvánuljon Isten sokszoros bölcsessége a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az egyház útján. Ez volt az ő örök végzése, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg, akiben bizalmunk van és biztonságos utunk a benne való hit által. Ezért kérlek titeket, ne csüggedjetek el az értetek viselt megpróbáltatásaim miatt. Ez dicsőségetekre szolgál.
Ez okból hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, mely minden ismeretet meghalad, s beteljetek az Isten egész teljességével.
Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőven azon túl is, mint amit mi kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az egyházban és Krisztus Jézusban minden nemzedéken át örökkön-örökké. Amen.

Mk 11,22-26 (Evangélium)

Így szólt az Úr: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe!«, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik; amit csak mond, az csakugyan meglesz neki. Ezért mondom nektek, mindazt, amit imádkozva kértek, higgyétek, hogy megkapjátok, és meglesz nektek. Amikor pedig felálltok imádkozni, bocsássatok meg, ha valami sérelmetek van valaki ellen, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa vétkeiteket! De ha ti nem bocsátotok meg, akkor mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.”

Jn 11,47-54 (Evangélium)

Abban az időben a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot Jézus ellen, és azt mondták: „Mit tegyünk? Mert ez az ember sok csodajelet tesz. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne, aztán majd jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk szentélyünket és népünket is.” Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit! Nem fontoljátok meg, hogy hasznosabb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nemzet elvesszen.” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint azon év főpapja megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Jézus ezért nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, az Efraimnak nevezett városba, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.

Az Istenszülő Szűz Mária születésének emléke

Mária születésének körülményeiről a hiteles evangéliumokban semmiféle híradást nem találunk. A II. században keletkezett Jakab ősevangélium mond el az Istenszülő életéről is nagyon sok dolgot. Ebből tudjuk meg, hogy Mária szülei: Joákim és Anna öregkorukig gyermektelenek voltak. Isten angyala felkereste a pusztában szomorkodó Joákimot és az otthon sírdogáló Annát Isten üzenetével, hogy olyan gyermekük születik, akiről az egész földkerekségen beszélni fognak. Amikor hónapjai beteltek és szült, így szólt a bábához: Mit szültem? Az így válaszolt: Leányt. Lelke igen megörvendezett ezen a napon és pólyába csavarta őt. Majd letöltötte Anna, tisztulásának napjait, táplálta gyermekét és a Mária nevet adta neki.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!