8. hang
Atyámfiai! Mivel tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.
Hogyha mi, akik Krisztusban megigazulást keresünk, magunk is bűnösöknek bizonyulunk, vajon akkor Krisztus a bűn szolgája? Semmi esetre sem! Mert ha ismét felépítem azt, amit leromboltam, önmagamat teszem törvényszegővé. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szögezve: élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem; amit pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.
Szent Eufémia nagyvértanúnő
Diocletianus császár idején Khalkédonban élt szüzességben. Egy pogány ünnepen a város keresztényei nem akartak áldozatot bemutatni, ezért elrejtőztek, de keresték és elfogták őket. Vállalta keresztény hitét, ezért először bebörtönözték, aztán megkínozták először késekkel, de Isten angyala megvédte őt, majd kemencébe vetették, de sértetlen maradt, végül az arénába vadállatok elé dobták, de azok nem bántották. Isten ezek után magához vette sokat szenvedett szolgálóját 304-ben. „Hírnevesnek” szokták nevezni, mert az ő sírjára épült templomban tartották a IV. Egyetemes Zsinatot, és a hagyomány szerint az ő holttestének a kezébe tették a két tant. Az istenítélet során a Krisztus két természetének egységét valló dogma bizonyult jónak.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE