8. hang
Atyámfiai! Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen. Szintúgy a férfiak is úgy szeressék feleségüket, mint önnön testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Hiszen soha senki sem gyűlöli a testét, hanem táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az egyházat, mert tagjai vagyunk az ő testének. »Ezért az ember elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy test lesznek«. Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom! Tehát mindegyiktek úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony meg tisztelje férjét.
Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve visszatért a Jordántól, és a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra, ahol megkísértette az ördög. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, és végül megéhezett. Ekkor így szólt hozzá az ördög: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!” Jézus azonban ezt válaszolta neki: „Írva van: »Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével.«” Erre az ördög fölvezette őt egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. Ezt mondta neki az ördög: „Mindezt a hatalmat és mindezek dicsőségét neked adom, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, mind a tied lesz.” Jézus azonban ezt válaszolta neki: „Távozz tőlem, Sátán! Írva van: »Imádd Uradat, Istenedet, és csak neki szolgálj!«” Ekkor Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! Hisz írva van: »Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak«; és: »Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.«” Jézus azonban ezt válaszolta neki: „Megmondatott: »Ne kísértsd Uradat, Istenedet!«” Miután az ördög minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta őt. Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki dicsőítette.
Szent Trofimosz, Szavvátiosz és Dorimedón
Antióchiában e napon nagy ünnepséget rendeztek Apolló isten tiszteletére. Ekkor érkezett a városba két ismeretlen vándor: a keresztény Trofimosz és Szavvátiosz. Mivel a helybeliek látták, hogy nem törődnek istenükkel, elfogták, és megkötözve a bíró elé vitték őket, ahol mindketten kereszténynek vallották magukat. Szavvátioszt fára függesztették, és vassal szaggatták a testét, ezután visszaadta a lelkét az Istennek. Trofimoszt pedig kegyetlenül megverték, és átvitték börtönbe Szinnadé városába. Élt akkor ott egy Dorimedón nevű szenátor, aki titokban keresztény volt. Gyakran meglátogatta Trofimoszt, és gondoskodott róla. Egy napon a város elöljárója elfogatta Dorimedónt, és miután megtudta, hogy keresztény, hittagadásra akarta bírni, de nem ért el eredményt. Ezért Trofimoszt és Dorimedónt a cirkuszban vadállatok elé vetették, de azok szelíden viselkedtek velük. Ezután mindketten lefejezéssel végezték be életüket 276-körül.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE