LITURGIKUS NAPTÁR

2018. szeptember 23. (Vasárnap)

1. hang

2Kor 9,6-11 (Apostol)

Atyámfiai! Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Ki-ki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből; mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig mindennel teljesen el legyetek látva és bőven teljék minden jótéteményre, ahogyan írva van:
»Bőven adott a szegényeknek;
igazsága megmarad örökkön-örökké«.
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret juttat eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. Így mindenben gazdagok lesztek minden jószívűségre, mely általunk hálaadást eredményez Isten iránt.



Gal 4,22-27 (Apostol)

Atyámfiai! Írva van: Ábrahámnak két fia volt, egy a szolgálótól, és egy a szabad asszonytól. De az, aki a szolgálótól volt, test szerint született, aki pedig a szabad asszonytól, ígéret folytán. Ezeket példázatképpen mondták; mert ezek az asszonyok a két szövetséget jelentik: az egyik a Sinai-hegyről való, amely szolgaságra szül, ez Hágár. Hágár voltaképpen az Arábiában levő Sinai-hegyet jelenti, s megfelel a mostani Jeruzsálemnek; ugyanis fiaival együtt szolgaságban él. A magasságbeli Jeruzsálem pedig szabad: ez a mi anyánk. Mert írva van:
»Örülj, te magtalan, aki nem szülsz;
ujjongj és kiálts, aki nem vajúdsz,
mert több a fia az elhagyottnak,
mint annak, akinek férje van«.



Lk 5,1-11 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus egyszer a Genezáret tava mellett állt, látott a tónál két bárkát állni. A halászok kiszálltak, és mosták a hálókat. Beszállt hát az egyik bárkába, amely Simoné volt, és megkérte, hogy vigye egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a tömeget. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálóitokat halfogásra!” Simon ezt felelte neki: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” Miután így tett, oly sok halat fogtak, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni nekik. Oda is mentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy azok majdnem elsüllyedtek. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és így szólt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Mert a bőséges halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost, Zebedeus fiait is, akik Simon társai voltak. Jézus azonban így szólt Simonhoz: „Ne félj! Mostantól emberhalász leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.



Lk 1,5-25 (Evangélium)

Abban az időben volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy Zakariás nevű pap, Abija papi osztályából. Felesége Áron leányai közül volt, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak az Isten előtt, feddhetetlenül éltek, az Úr minden parancsa és rendelkezése szerint. De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten előrehaladott korúak voltak. Történt pedig, hogy amikor osztályának rendjében papi szolgálatot teljesített az Isten előtt, és a papi szolgálat szokása szerint rá esett a sor, hogy tömjénezzen, bement az Úr templomába. Az egész népsokaság kívül imádkozott az illatáldozat órájában. Akkor megjelent neki az Úr angyala a tömjénoltár jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert könyörgésed meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és részegítő italt nem fog inni, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni, Illés szellemével és erejével jár majd őelőtte, hogy az apák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket pedig az igazak okosságára, és így felkészült népet állítson az Úr elé.” Ekkor Zakariás így szólt az angyalhoz: „Miből fogom ezt megtudni? Hiszen én öreg vagyok, és a feleségem is előrehaladott már napjaiban.” Feleletül az angyal ezt mondta neki: „Én Gábriel vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy szóljak hozzád, és meghozzam neked ezt az örömhírt. Íme, megnémulsz, és nem tudsz megszólalni addig a napig, amíg ezek meg nem történnek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek a maguk idejében be fognak teljesedni.” Ezalatt a nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy sokáig időzik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott szólni hozzájuk, és megértették, hogy látomása volt a templomban, ő pedig intett nekik, és néma maradt. Amikor azután leteltek papi szolgálatának napjai, hazament. E napok után Erzsébet, a felesége fogant, és elrejtőzött öt hónapig, mondván: „Így cselekedett velem az Úr ezekben a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.”




Keresztelő Szent János fogantatása

Erről az eseményről Szent Lukács evangéliuma számol be. A történet a jeruzsálemi templomban kezdődik, egy angyal megjelenik az idős Zakariásnak, és megjövendöli fia születését, ezen kívül azt is, hogy Jánosnak fontos szerepe lesz, mert ő közvetít a két szövetség között –„Illés szellemével és erejével, hogy az apák szívét a fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak”. Zakariás nem hitt az angyalnak, ezért megnémult.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert