LITURGIKUS NAPTÁR

2018. szeptember 24. (Hétfő)

1. hang

Fil 1,1-7 (Apostol)

Atyámfiai! Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, Krisztus Jézus összes szentjeinek Filippiben a püspökökkel és a diákonusokkal együtt: kegyelem nektek és békesség az Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Valahányszor megemlékezem rólatok, hálát adok Istenemnek, és mindig, minden imádságomban örömmel könyörgök mindnyájatokért, mivelhogy résztvesztek az evangélium munkájában az első naptól kezdve mostanig. Bízom is abban, hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, teljessé teszi azt Krisztus Jézus napjáig. Illő is, hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, akik a bilincseimben, valamint az evangélium védelmezésében és megerősítésében mindannyian részesei vagytok a nekem juttatott kegyelemnek.



Lk 4,38b-44 (Evangélium)

Abban az időben Jézus Simon házába ment. Simon anyósát magas láz gyötörte. Kérték őt az érdekében. Fölé hajolt, parancsolt a láznak, és az nyomban elhagyta. Mindjárt fel is kelt és szolgált nekik. Napnyugta után mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá őket. Ő pedig mindegyikükre egyenként rátette a kezét, és meggyógyította őket. Akkor sokakból ördögök is mentek ki, így kiáltozva: „Te vagy a Krisztus, az Isten Fia!” Ő azonban rájuk parancsolt, és nem engedte szóhoz jutni őket, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor pedig megvirradt, kiment és félrevonult egy elhagyatott helyre. A tömeg azonban kereste. Amikor megtalálták, marasztalták, hogy ne menjen el tőlük. Ő azonban azt mondta nekik: „Más városokban is kell hirdetnem az Isten országát, hiszen ez a küldetésem.” És hirdette Galilea zsinagógáiban.




Szent Tekla nagyvértanúnő

Szent Pál apostol térítette meg 18 éves korában, 51-ben. Szent Pál útitársának szegődött, és maga is buzgó hittérítő lett, ezért is kapta a társapostol elnevezést. Sokat szenvedett. A hagyomány szerint úgy halt meg, hogy egyszer üldözői elől egy hegy lábáig futott, és mielőtt utolérték volna, a hegy kettényílt és befogadta őt. Így, bár nem végezték ki, mégis vértanúként tiszteljük.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert