LITURGIKUS NAPTÁR

2018. október 1. (Hétfő)

2. hang

Zsid 9,1-7 (Apostol)

Atyámfiai! Voltak ugyan az előbbinek is istentiszteleti törvényei és evilági szentélye. Hisz felállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezik szentélynek. A második kárpit mögött pedig az a sátor van, amelyet szentek szentjének neveznek, amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője, és a szövetség táblái. Fölötte a dicsőség kerubjai voltak, amelyek beárnyékozták a fedelet; minderről nem szükséges most egyenként beszélni.
Mivel pedig ezek így voltak elrendezve, az első sátorba ugyan mindig beléptek a papok, hogy elvégezzék az áldozat szolgálatát; a másodikba azonban már csak évenként egyszer, egyedül a főpap, és soha nem a vér nélkül, amelyet bemutat önmaga és a nép tévedéseiért.




A legszentebb Istenszülő oltalma

A X. század elején a konstantinápolyi Blacherna templomban az Istenszülő megjelent Krisztusért balgatag Szent Andrásnak. A hagyomány szerint ekkor az Istenszülő megszabadította a fővárost az ostromló szaracénoktól. Krisztusért őrültséget színlelő Szent András szokása volt, hogy az Istenszülőnek szentelt templom ambónja előtt állva imádkozzon, amíg erejéből telik. Egy virrasztás során hajnal négykor látta, hogy a királyi ajtónál az Istenszülő a kíséretével együtt megjelenik, és hosszan imádkozik. Az imája közben a vállkendőjét levette a fejéről és a jelenlévő nép feje fölé terjesztette.

Szent Ananiás apostol

Az Úr 72 tanítványa között tartjuk számon. Sault, aki addig üldözte a keresztényeket, de megtérése után Szent Pálként tevékeny apostollá vált, az ApCsel 9, 10-19 leírása szerint 37. körül Damaszkuszban ő keresztelte meg. Megkövezéssel halt vértanúhalált.

Szentéletű Dallamszerző Rómanosz Melódosz

A szíriai Emesszából származott. Berytusban, a Feltámadásról nevezett templomban szolgált, mint diakónus. Anasztáziosz császár († 518) idejében Konstantinápolyba tért, majd a VI. század elején a legszentebb Istenszülő kyroszi templomában szolgált diakónusként gyöngécske hangjával, mert úgy hírlett, nincs hallása. 518. decemberében, mikor a templomba igyekezett a karácsonyi virrasztás előkészítésére, megjelent neki az Istenszülő egy pergamen tekerccsel, amelyet le kellett nyelnie. Ezután édes mézíz töltötte el a száját, s az ambónra föllépve angyali hangon kezdett el énekelni. A kegyelem a kontákionok (himnuszok) szerzésére irányította, melyek közül a legszebb a „Ma a Szűz a legfelsőbb lényt szüli” (karácsonyi kontákion). Sok himnuszt írt az Úr ünnepeire és a szentek emléknapjaira, ezek között legalább 50 olyan kontákiont (himnuszt) alkotott, amelyben Krisztus földi életének misztériumát énekelte meg. Gyönyörű énekei miatt a „mézénekű” (=melódosz) jelzőt hagyta rá az utókor. Engedelmesen pappá szentelődve részt vett a Ménász pátriárka által a monofizita Anthimosz ellen összehívott zsinaton (536). Békében hunyt el 556. körül.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert