LITURGIKUS NAPTÁR

2019. január 8. (Kedd)

8. hang

Zsid 4,1-13 (Apostol)

Atyámfiai! Mivel még hátra van az Isten nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak. Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyanúgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesült a hit mindazzal, amit hallottak. Mert akkor megyünk be a nyugalomba, ha hiszünk, ahogy megmondta:
»Amint megesküdtem haragomban:
Nem mennek be az én nyugalmamba!«
- akkor tudniillik, amikor a világ teremtésének művei befejeződtek. Mert egy helyen így szól a hetedik napról: »És Isten nyugalomban töltötte a hetedik napot, nem alkotott«. Ugyanígy ezen a helyen: »Nem mennek be az én nyugalmamba!« Mivel tehát még hátra van, hogy egyesek bemenjenek abba, viszont azok, akiknek először hírül adták, nem mentek be a hitetlenség miatt, ismét meghatároz egy napot: »Ma« - mondja Dávid által, annyi idő után, mint fentebb mondja:
»Ma, amikor meghalljátok az ő szavát,
meg ne keményítsétek szíveteket«.
Mert ha Józsue megszerezte volna nekik a nyugalmat, sohasem beszélt volna ezután más napról. Eszerint a szombati nyugalom Isten népe számára van fenntartva. Mert aki bement az ő nyugalmába, maga is megnyugodott a tetteitől, mint Isten az övéitől.
Törekedjünk tehát bemenni abba a nyugalomba, nehogy valaki a hitetlenségnek ugyanazt a példáját kövesse. Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, s megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott az ő szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.



Lk 21,12-19 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Óvakodjatok az emberektől, mert kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket! Átadnak a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek titeket. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért. Azért lesz ez, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne gondolkodjatok előre, hogyan védekezzetek! Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellentmondani vagy ellenállni. Kiszolgáltatnak titeket szülők, testvérek, rokonok és barátok, és halálra adnak egyeseket közületek. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Kitartásotokkal fogjátok megőrizni lelketeket.”




Khozebita György szentéletű atya

Ciprusi származású volt. Szülei halálakor elhagyta hazáját és a Szentföldre indult zarándokként. Fivére már ugyanott, a Kalamon-lavrában volt szerzetes a Jordán mellett, de György még túl fiatal volt, ezért testvére a Jeruzsálem és Jerikó között lévő Khozeba-monostorba juttatta be. A szigorú aszkéta és szentéletű atya ebben a Jordán-parti monostorban halt meg kevéssel a perzsák betörése előtt (ami 614-ben történt).


Szent Domnika szentéletű anya

Karthagóból származott, de Konstantinápolyban keresztelte meg őt Nektariosz pátriárka (négy másik pogány társával együtt), s ott öltözött be szerzetesnek Kis Theodosziosz császár idején (408-450 között). A legszigorúbb aszkézisben élt egészen haláláig. A Szentlélek a jövőbelátás adományával is megajándékozta. Igen előrehaladott korban halt meg 474-ben.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert