3. hang

Jak 3,1-10 (Apostol)

Atyámfiai! Ne akarjatok sokan tanítók lenni, hisz tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet vesztek magatokra. Mert sok mindenben vétünk mindnyájan. Ha valaki a szavában nem hibázik, az tökéletes férfi, s az ilyen féken tudja tartani egész testét is. Ha ugyanis a lovaknak zablát teszünk a szájába, hogy engedelmeskedjenek nekünk, az egész testüket kormányozzuk. Lám, a hajókat is, bár nagyok és erős szelek hajtják őket, a kis kormánnyal oda irányítják, ahová a kormányos akarata irányítja. Így a nyelv is kicsi testrész ugyan, de nagy dolgokat visz végbe. Íme, egy csekély tűz milyen nagy erdőt gyújt fel! A nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Testrészeink közül a nyelv az, amely beszennyezi egész testünket, s a pokoltól lángra lobbanva egész életünk folyamát lángra gyullasztja. Mert minden vadállat és madár, kígyó és egyéb állat természetét meg lehet szelídíteni, és meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem szelídítheti meg. Nyughatatlan rossz az, telve halálos méreggel. Azzal áldjuk az Istent és Atyát, és azzal átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett. Egyazon szájból ered az áldás és az átok. Testvéreim, ennek nem kellene így lennie.

Mk 11,11-23 (Evangélium)

Abban az időben Jézus bevonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán, mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” Tanítványai pedig hallották. Aztán megérkeztek Jeruzsálembe. Jézus bement a templomba, elkezdte kiűzni azokat, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Nem engedte meg senkinek, hogy bármit is keresztülvigyen a templomon. Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: »Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára«? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Amikor az írástudók és a főpapok hallották ezt, keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, hiszen az egész nép elámult tanításán. Amikor beesteledett, elhagyta a várost. Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus így felelt: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe!«, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik; amit csak mond, az csakugyan meglesz neki.”

Mk 9,33-41 (Evangélium)

Abban az időben Jézus és tanítványai Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” De ők csak hallgattak, mert egymás közt azon vitatkoztak az úton, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy gyermeket, közéjük állította, majd ölébe vette, és azt mondta: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űz a te nevedben, de nem követ minket. Megtiltottuk neki, mert nem követett minket.” Jézus így szólt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen gyalázni. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni az én nevemben azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”

Az Istenhordozó Szent Ignác püspök ereklyéinek átszállítása

Az antiochiai püspök (akiről december 20-án is megemlékezik az egyház) Szent János tanítványa volt. Saját levelein kívül Szent Iréneusz is beszámol arról, hogy vadállatok martalékaként halt vértanúhalált. A bizánci hagyomány szerint ez december 20-án történt - a szírek és latinok október 17-re feltételezik halála időpontját, mégpedig 107-ben, de az újabb feltételezés az, hogy 110-ben Traianus alatt halt meg.
Levelei elején magát is úgy nevezi meg, mint az Istenhordozó, vagyis aki szívében hordozza Istent, tehát az ő temploma lett. Szent Ignác korában ez még minden keresztény közös jelzője is lehetett, amint erről az Efezusiaknak írt levele is tanúskodik (9,2). Aranyszájú Szent János számol be róla szóló szentbeszédében egy ünnepi menetről, amellyel a szent vértanú ereklyéit Rómából Antiochiába szállították át, végigjárva mindazokat a városokat, amelyeket a hitéért megbilincselt püspök végigjárt. Valószínűleg a szíriai nagyváros peremvidékén (Dafniban) helyezték el a szent ereklyét. Mégis később (438 körül) visszakerültek ereklyéi Rómába, ahol a Szent Kelemen bazilikában tisztelték azokat.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!