LITURGIKUS NAPTÁR

2019. február 9. (Szombat)

4. hang

2Tim 2,11-19 (Apostol)

Fiam Timóteus! Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk. ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk – ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Erre figyelmeztess, kérve-kérve mindenkit az Úrra. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét. A világi, üres fecsegéseket ellenben kerüld, mert azok általában istentelenséghez vezetnek; az ilyen emberek fecsegése úgy terjed, mint a rákfene. Ezek közül való Himéneosz és Filétosz is, akik eltévelyegtek az igazságtól, azt állítva, hogy a feltámadás már megtörtént, – s jó néhány ember hitét feldúlták. De a szilárd alap, melyet Isten lefektetett, rendületlenül áll, és ez a pecsétje: »Ismeri az Úr az övéit« –, továbbá: »Hagyjon fel a gonoszsággal mindaz, aki az Úr nevét hívja segítségül.«



Ef 5,8b-19 (Apostol)

Atyámfiai! Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei - a világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és igazság -, keressétek azt, ami az Úrnak tetszik, és ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami feddésben részesül, világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. Innen a mondás: »Kelj fel alvó, támadj fel halottaidból, és Krisztus rád fog ragyogni.«
Gondosan vigyázzatok tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek; jól értékesítsétek az időt, mert rossz napokat élünk. Ezért ne legyetek ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata. Ne részegedjetek meg borral, mert erkölcstelenség van benne, inkább teljetek el Lélekkel. Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket mondjatok, énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak.



Lk 18,2-8a (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt, és embertől nem tartott. Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, aki elment hozzá, és mondta: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!« De az nem akart egy ideig. Aztán mégis így szólt magában: »Noha az Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis mivel terhemre van ez az özvegy, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül eljöjjön, és arcul üssön.«” Az Úr pedig így szólt: „Hallottátok, mit mondott az igazságtalan bíró. Vajon az Isten nem fog-e igazságot szolgáltatni választottjainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik.”



Lk 21,12-19 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Óvakodjatok az emberektől, mert kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket! Átadnak a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek titeket. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért. Azért lesz ez, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne gondolkodjatok előre, hogyan védekezzetek! Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellentmondani vagy ellenállni. Kiszolgáltatnak titeket szülők, testvérek, rokonok és barátok, és halálra adnak egyeseket közületek. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Kitartásotokkal fogjátok megőrizni lelketeket.”




Szent Nikéforosz vértanú

A III. század közepén élt Antiochiában. Szoros barátságban volt Szaprikiosszal, az antiochiai egyház egyik papjával. Barátságuk azonban megszakadt, és Szaprikiosz részéről kérlelhetetlen gyűlöletté alakult át. Nikéforosz minden békülési kísérlete csődöt mondott. A 260. évi keresztényüldözés idején Szaprikioszt mint papot halálra ítélték. Amikor a vesztőhelyre vitték, Nikéforosz ismét bocsánatát kérte, Szaprikiosz azonban még válaszra sem méltatta. Az utolsó pillanatban Szaprikiosz megtagadta Krisztust, és hódolt a bálványoknak. Ekkor Nikéforosz önmagát jelentette fel keresztényként Szaprikiosz helyett. A bírák Szaprikioszt szabadon bocsátották, Nikéforosznak pedig fejét vétették.(Vértanú-aktájuk olvasható az ókeresztény írók VII.-ben.)




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert