5. hang
Atyámfiai! Mindenekelőtt azt kell megértenetek, hogy az Írás egyetlen jövendölése sem származik egyéni értelmezésből. Mert sohasem emberi akaratból származott a jövendölés, hanem Isten szent emberei a Szentlélektől sugalmazva szóltak.
Voltak azonban hamis próféták is a nép körében, mint ahogy közöttetek is lesznek hazug tanítók, akik veszedelmes tévtanokat terjesztenek, s azt, aki megváltotta őket, az Urat megtagadják, gyors romlást zúdítva magukra. Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik.
Hiszen Isten még a vétkező angyaloknak sem kegyelmezett, hanem a pokol bilincseibe verve a mélységbe taszította őket, hogy ott gyötörjék és fogva tartsák őket az ítéletre. És nem kegyelmezett a régi világnak sem, csak Noét, az igazság hirdetőjét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelenek világára rázúdította a vízözönt. A szodomaiak és gomorraiak városait is hamuvá égette, pusztulással büntette, példát állítva azoknak, akik gonoszul fognak cselekedni; a szorongatott igaz Lótot pedig az elvetemültek bántalmaitól és azok fajtalan életmódjától megszabadította, mert ő, szemben azzal, amit látott és hallott, igaz maradt, bár azok között lakott, akik napról-napra gonosz cselekedetekkel gyötörték igaz lelkét. Az Úr meg tudja szabadítani a kísértésből az istenfélőket, a gonoszokat pedig az ítélet napjára megőrizni, hogy bűnhődjenek.
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.
Mert minden főpapot az emberek közül választanak, s az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért.
Erre a tisztségre senki nem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki:
»Fiam vagy te,
ma nemzettelek téged«.
És ahogy más helyen is mondja:
»Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint«.
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Vigyázzatok magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak majd benneteket. Aztán helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük. Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. Ha majd elhurcolnak és kiszolgáltatnak benneteket, ne aggódjatok, és ne is törjétek a fejeteket, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, ami abban az órában megadatik nektek! Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak, és halálra adják őket. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek az én nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.”
Abban az időben Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden gyengeséget. Őket küldte Jézus, megparancsolva nekik: „Pogányokhoz vivő útra ne térjetek, és szamaritánusok városába ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek, és hirdessétek: »Közel van a mennyek országa!« Gyógyítsatok betegeket, tisztítsatok meg leprásokat, támasszatok fel halottakat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!”
Szent Balázs fölszentelt vértanú
Az örmény származású Szent Balázs olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte püspökévé választották. A keresztényüldöző Licinius társ-császár uralkodása idején irányította egyházmegyéjét. A császár által meghirdetett egyházüldözéskor egy ideig remeteként rejtőzött el a városon kívül. A legenda szerint vadállatok őrizték, s háziállatok módjára engedelmeskedtek neki. Így a magányos hegyi barlangból irányította tovább egyházát. Amikor a helytartó elé hurcolták, még útközben meggyógyított egy gyermeket, akinek szálka akadt a torkán. A helytartó előtt bátran megvallotta Krisztust. Ezért letartóztatása után lefejezték, miután számos kínzást viselt el. A csodás gyógyítások adományát is megkapta Istentől, sőt ezek a gyógyítások még halála után is folytatódtak. Ezért is terjedt el különösen a tisztelete nemcsak keleten (ahol már a 6. századtól a torokbajok ellen védő szentként tisztelték), hanem Nyugaton is. Valószínűleg 316-ban nyerte el a vértanúságot.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE