LITURGIKUS NAPTÁR

2019. március 13. (Szerda)

1. hang

Ter 4,16-26 (Ószövetség)

Káin elbujdosott az Úr színe elől, és az Édennel átellenben, Naid földjén telepedett le. Aztán Káin megismerte feleségét, s az fogant és Hénokot szülte neki. Majd várost is épített, s azt a fia nevéről Hénoknak nevezte. Hénok aztán Gajdádot nemzette, Gajdád pedig Mehujaelt, aztán Mehujael fia Matusáel lett, Matusáel pedig Lámeket nemzette. Lámek két asszonyt is feleségül vett: az egyiknek Ada volt a neve, a másiknak a neve pedig Szella. Ada szülte Jóbalt: ez lett a sátorlakó pásztorok atyja. Öccsét Jubalnak hívták: ő tette ismertté a hárfát és a citerát. Szella pedig Tobálkáint szülte, aki mindenféle rezet és vasat kovácsoló ércműves. Tóbalkáin nővére Noema volt. Lámek azt mondta feleségeinek, Adának és Cillának: „Ada és Cilla, halljátok hangomat, Lámek feleségei, figyeljetek szavamra: Megöltem egy férfit seb miatt, egy ifjút, mert megsebesített. Ha tehát hétszeresen állnak bosszút Káinért, akkor hetvenhétszer Lámekért!” Ádám is megismeré még a feleségét, Évát és az fiút szült. Elnevezte Szetnek, mondván: Isten másik utódot támasztott nekem Ábel helyett, akit megölt Káin. Szetnek szintén született fia. Enósnak nevezte el: mert ő volt az, aki reményteljesen segítségül hívta az Úristen nevét.




Szent Nikéforosz konstantinápolyi hitvalló püspök

Nikéforosz pátriárka Szent Tarasziosznak volt utódja, és Örmény Leo ikonoklaszta császár bosszújából száműzetésben halt meg 829. június 2-án. 847. március 13-án Szent Metód (akkori konstantinápolyi pátriárka) vitette át ereklyéit a fővárosba.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert