2. hang

Iz 9,8-10,4 (Ószövetség)

Így szól az Úr: „Értse meg ezt Efráim egész népe és Szamaria lakói, kik kevélységükben és szívük felfuvalkodottságában így szóltak: A téglák leom­lottak, de majd kockakövekkel építkezünk. Vágjuk ki a vad fügefákat és a cédrusokat, és építsünk magunknak tornyot! Fölvonultatja majd ellenük az Úr a Sión hegye ellen felkelő ellenségeit, és ellenfeleit felkelésre indítja: Kelet felől Szíriát, nyugat felől pedig a filiszteusokat, akik tele szájjal falják föl Izraelt. Mindezzel azonban még mindig nem szűnt meg a haragja, sőt keze még továbbra is magasan ki van nyújtva. A nép pedig nem tért meg ahhoz, ki lesújtott rá, és a seregek Urát nem keresték. Ezért az Úr levágta Izraelről a fejet és a farkot, a nagyot és a kicsit egy napon: a vént és a tekintélyes személyiséget, mert ez a fej; és a gonoszságot tanító prófétát: ez a farok. Akik ezt a népet dicsérgetik, tévútra viszik: és azért vezetik félre, hogy fel­emésszék. Ezért ifjaiban nem leli kedvét az Úr, és árváin meg özvegyein sem könyörül, mert mindenki törvényszegő és gonosztevő, és minden száj igaz­ságtalanságot szól. Mindezzel azonban még mindig nem szűnt meg a harag­ja, sőt keze még továbbra is magasan ki van nyújtva. Mert a gonoszság elharapódzott, mint a tűzláng, és mint ahogy a tűz megemészti a száraz füvet; és felgyújtja a sűrű tölgyerdőt, és mindent elemészt köröskörül a dombol­dalakon. Az Úr haragjától lángba borul az egész föld, és a nép olyan lesz, mint a tűznek martaléka; senki emberfia sem irgalmaz atyjafiának. Aki jobbra fordul, csak éhezik, és aki bal felé keres ennivalót, az sem lakik jól; s az ember már saját karja húsát eszi meg. Manassze Efráimot falja, Efráim pedig Manasszét; s mindketten Júdának esnek. Mindezzel azonban még mindig nem szűnt meg a haragja, sőt keze még továbbra is magasan ki van nyújtva. Jaj azoknak, kik gonosz törvényeket hoznak, mert a jegyzők gyötrelmes rendeleteket írnak: nem adják a perben a szegények igazát, és erőszakkal megvonják népem éhezőitől az igazságszolgáltatást. Kizsákmá­nyolják az özvegyeket, és kifosztják az árvákat! Vajon mitévők lesznek majd a látogatás napján, hiszen már távolról közeleg nyomorúságotok? Ugyan kihez menekültök majd segítségért, és hol hagyjátok majd pompátokat? Nem maradhat hátra más, mint hogy fogságba kerüljetek, és a megöltek közé essetek? Mindezzel még mindig nem szűnt meg a haragja, sőt keze még továbbra is magasan ki van nyújtva!

Ter 7,1-5 (Ószövetség)

Így szólt az Úr Noéhez: Menj be te és egész házad népe a bárkába, mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. Minden tiszta állatból végy hetet-hetet, hímet és nőstényt, a tisztátalan állatokból pedig kettőt-ket­tőt, hímet és nőstényt, az ég madarai közül is hetet-hetet a tisztákból — hímet és nőstényt —, a tisztátalanokból pedig kettőt-kettőt, hogy mag maradjon belőlük az egész föld színén. Mert még hét nap, s azután esőt hullatok a földre negyven nap és negyven éjen át, és eltörlök az egész föld színéről minden lényt, amelyet alkottam. Meg is tette Noé mindazt, amit az Úristen parancsolt neki.

Szent Khrüszanthosz és Dária vértanúk (s velük együtt Claudius tribunus és felesége Hilaria, valamint fiaik: Jászon és Maurus, továbbá Diodorosz pap és Marianus diakonus)

Khrüszanthosz egy pogány alexandriai szenátor fia volt, és a III. században élt. Rómába ment filofiát tanulni, s miután ott egy Carpoforus nevű pap révén megismerkedett a kereszténységgel, megkeresztelkedett. Apja minden áron vissza akarta téríteni a pogány hitre, ezért megházasította Dáriával, Pallasz Athéné papnőjével. Khrüszanthosz azonban megnyerte Dáriát a keresztény tanításnak, és közös elhatározással mint testvérek éltek együtt. Az apa halála után Khrüszanthosz maga köré gyűjtötte a keresztény ifjakat, Dária pedig, külön házba költözve, a keresztény szolgálatra kész nőket. Amikor feljelentették őket, Claudius tribunushoz kerültek kínvallatásra. Kitartásuk láttán maga Claudius is megtért és megkeresztelkedett feleségével Hilariával, valamint Jászon és Maurus nevű fiaival, továbbá a parancsnoksága alá tartozó 70 katonával együtt. Numerianus császár (282-3) ekkor Claudiust a tengerbe fojtatta, két fiát és a megtért katonákat pedig lefejeztette. A vértanúk testét a keresztények a Via Salaria Nova mentén temették el, ahová aztán Hilaria rendszeresen eljárt imádkozni. Miután őt is elfogták, kínvallatásnak vetették alá, és halálra kínozták. Khrüszanthoszt és Dáriát kínzás után ugyanott temették el egy sírbarlangba, ahol ezután a keresztények gyakran gyűltek egybe imádságra. A pogányok egyszer sziklával betemették a barlang bejáratát, úgyhogy az ott imádkozó keresztények mindannyian elpusztultak. Közülük Diodorosz pap és Marianus diakonus nevét ismerjük. Egy későbbi szenvedéstörténet azt írja róluk, hogy Valerianus egyházüldözésének lettek áldozatai 283-ban. A vértanúkról már Damasus pápa dicsőítő beszédet mondott, sírjuk zarándokhellyé lett, tiszteletük mindenfelé elterjedt.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!