4. hang
Azon időben egyesek, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívők, előálltak és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük, és rájuk is kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.
Emiatt az apostolok és a presbiterek egybegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a dolgot. Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, fölkelt Péter és így szólt hozzájuk: »Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy az Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. S Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert megadta nekik a Szentlelket éppúgy, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget sem köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek az Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi azt hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, és ők is úgy.«
Erre az egész sokaság elhallgatott és meghallgatta Barnabást és Pált, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt az Isten általuk a pogányok között.
Atyámfiai! Öltsétek magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Mint ahogy az Úr is megbocsátott nektek, éppúgy tegyetek ti is. Mindezek fölött pedig: öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje, melyre hivatva vagytok egy testben, uralkodjék a szívetekben. Legyetek hálásak.
Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon. Minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek zsoltárokat, szent dalokat és énekeket. S bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek ő általa.
Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy újra visszavegyem azt. Senki nem veszi el tőlem, én adom oda magamtól, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyámtól.” Ismét szakadás támadt a zsidók között e beszéd miatt. Sokan közülük azt mondták: „Ördöge van és megháborodott. Minek hallgatjátok?” Mások azt mondták: „Ez nem megszállott beszéde. Csak nem tudja az ördög felnyitni a vakok szemét?” A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben, és tél volt. Jézus a templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: „Meddig tartod még bizonytalanságban lelkünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt nekik: „Mondottam nektek, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, azok tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Ahogy mondtam nektek, az én juhaim hallgatnak szavamra, és én ismerem őket. Követnek engem, és én örök életet adok nekik.”
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”
A csodálatoshegyi szent Simeon atya
Simeon Antiochiából származott, szüleinek sok imájára ajándékozta meg őket vele az Isten. Fogadalmat tettek, hogy fiukat Isten szolgálatára szentelik. Hatéves korában elment egy puszta helyre, hogy ott vezekeljen. Egy év múlva belépett Oszlopos János kolostorába és végül oszlopra állt. Kegyetlen harcot kellett szentünknek ezután elviselni. Szörnyű látomásokat látott, hogy azok elnyelik őt, majd heves testi kísértéseket kellett szenvednie. Sokat és bátran harcolt ezekkel a szenvedélyekkel, kérve Istent, hogy szabadítsa meg ezektől. Egyszer valaki papi ruhákba öltözve odajárult hozzá a szent kehellyel, és részesítette őt a Szent Áldozatból. Erre a szenvedély örökre elhagyta őt. Simeon a tökéletességnek nagy fokát érte el. Isten a csodatevés adományával tüntette ki, de látta a tikos és jövendő dolgokat is. Méltó lett arra, hogy lássa az Urat és beszélgessen Vele. Egyre magasabbra emelve oszlopát, élete végéig megmaradt rajta. Élete vége felé Isten mutatott neki egy hegyet és egy követ Antiochia mellett, a hegynek Csodálatos volt a neve. Itt folytatta vezekléseit egészen haláláig. 75 eves korában hunyt el, 596-ban, oszlopon eltöltve 68 évet.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE