3. hang

Róm 15,7-16 (Apostol)

Atyámfiai! Fogadjátok el egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott benneteket Isten dicsőségére. Azt mondom ugyanis, hogy Krisztus Jézus a zsidók szolgája lett, hogy bebizonyítsa az Isten igazmondását, megvalósítva az atyáknak tett ígéreteket; a pogányok azonban irgalmasságáért dicsőítik Istent, amint meg van írva:
»Ezért magasztallak, Uram, a pogányok között,
és zengek dalt nevednek«.
Azt mondja továbbá:
»Pogányok, örvendjetek az ő népével együtt«.
Majd pedig:
»Nemzetek, dicsérjétek mindnyájan az Urat!
Magasztalja őt minden nép!«
Izajás továbbá azt mondja:
»Jesszének sarja lesz,
aki felkel, hogy uralkodjék a népeken,
benne reménykednek a nemzetek«.
A reménység Istene töltsön el titeket a hit teljes örömével és békéjével, hogy a remény bőségben legyen bennetek a Szentlélek erejéből.
Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok az ismeretnek, s képesek vagytok figyelmezteni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titekt bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem ezt, amelyet Isten nekem adott, hogy Krisztus Jézus szolgája legyek a pogányok között, s az Isten evangéliumának szent szolgálatát végezzem, s így a pogányoknak áldozatként való bemutatása kedves és a Szentlélek által megszentelt legyen.

Gal 5,22-6,2 (Apostol)

Atyámfiai! A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás; ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint.
Ne vágyódjunk a hiú dicsőség után, egymást ingerelve, egymásra irigykedve.
Testvérek, ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, az ilyet oktassátok a szelídség szellemében, de ügyelj magadra, hogy te is kísértésbe ne juss. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét.

Mt 12,38-45 (Evangélium)

Abban az időben néhány írástudó és farizeus jött Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Erre ezt válaszolta nekik: „A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem kap mást, csak Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a cethal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak föltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás igehirdetésére, és íme, nagyobb van itt Jónásnál. Dél királynője fölkel majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy hallja Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Azt mondja hát: visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen, kisöpörve, feldíszítve találja. Erre elmegy, és hoz magával hét másik lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az utóbbi állapota pedig rosszabb lesz, mint előbb volt. Így történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.”

A nikápolyi 45 szent vértanú

Licinius császár, aki a római birodalom keleti felét kormányozta, rendeletet adott ki a keresztények megkínzására sőt megölésére, ha nem akarnak áldozni a bálványok előtt. Vagyonukat el kellett kobozni és pogány templomok építésére kellett fordítani. Amikor ez a rendelet eljutott az Örményországi Nikápolyba, negyvennél több keresztény elhatározta, hogy önként mennek az ítélőszék elé, és megvalják Krisztusban való hitüket. Vezetőik voltak: Leontin, Móric, Dániel, Antal és Sándor. Kihallgatásuk után a helytartó mindnyájukat vasbilincsekbe verette és a börtönbe záratta őket. Az éjszakát imádságban és zsoltáréneklésben töltötték. Másnap megkínozták és a börtönbe zárták újra őket. Két börtönőr általuk a keresztény hitre tért. Sokat szenvedtek a sebektől, hőségtől, némelyikük meg is halt. A szolgák eközben hatalmas máglyát raktak, hogy azon elégessék a vértanúkat. Egymásután dobálták bele a szentek testét, az élőket és a már halottakét is, 319 körül haltak vértanúi halált. Csontjaikat a Likosz folyóba dobták, melyeket az magába fogadott, és egy sekély helyen összegyűjtötte. Istenfélő emberek fáradság nélkül összeszedték és Licinius császár haláláig illő helyen eltemették.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!