7. hang
Atyámfiai! Ha hozzátok érkezném és nyelveken szólnék, mit használnék nektek, ha nem szólnék hozzátok kinyilatkoztatásban vagy ismeretben, prófétálásban vagy tanításban? Hiszen az élettelen hangszerek is, akár fuvola, akár citera, ha nem adnak megkülönböztethető hangokat, hogyan lehet megismerni a fuvolázást vagy a citerázást? És ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog harcra készülődni? Így ti is, ha a nyelveken való beszéléskor világos beszédet nem mondtok, hogyan fogják megérteni, hogy mit beszéltek? Csak a levegőbe beszéltek. Oly sokféle nyelv van ezen a világon, és egy sem érthetetlen. Ha tehát nem ismerem a szónak jelentését, idegen leszek annak, aki beszél, és a beszélő is idegen lesz nekem.
Így ti is, mivel lelki adományokra törekedtek, azon legyetek, hogy az egyház épülésére gazdagodjatok. Éppen ezért, aki nyelveken beszél, imádkozzék, hogy meg is magyarázza. Mert ha nyelveken imádkozom, lelkem imádkozik, de értelmem gyümölcstelen. Mi következik ebből? Imádkozzam lélekben, de imádkozzam értelemmel is; énekeljek lélekben, de énekeljek értelemmel is. Különben, ha csak lélekben mondasz hálaadást, az ott levő avatatlan miképpen mondja rá hálaadásodra »Amen!«, mikor nem tudja, hogy mit beszélsz? Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül rajta. Hálát adok az Istennek, hogy valamennyiőtöknél jobban beszélek nyelveken; de az egyházban inkább akarok öt szót mondani értelmemmel, hogy másokat is oktassak, mint tízezer szót nyelveken.
Abban az időben Jézus Jeruzsálembe menet külön maga mellé vette a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnap feltámad.” Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” Ő így felelt: „Mondd, hogy e két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok-e rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Ők így feleltek: „Készek vagyunk.” Jézus így folytatta: „A kelyhemből ugyan ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon és bal oldalamon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azokat illeti, akiknek Atyám készítette.” A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei zsarnokoskodnak népük felett, a nagyok meg hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki köztetek naggyá akar lenni, legyen a szolgátok, és aki köztetek első akar lenni, legyen rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Szent Emilián hitvalló
Emilián életéről nagyon keveset tudunk, Kyzikei püspök volt. Az ő eletében is folyt az üldözés a szentképek ellen és tisztelőik ellen. Örmény Leó császár idejében őt is kényszerítették, hogy hagyja abba a szentképek iránti tiszteletet. Ő azonban hűségesen követte a szent atyák tanítását ezen a téren, és nem engedett belőle. Emiatt sok kellemetlenséget kellett elviselnie a tévtanítóktól. 815-ben még száműzetésbe is küldték. Ő azonban mindent türelmesen viselt el, abban a reményben, hogy a földi szenvedésekért eljut az örök életre. A száműzetésben hunyt el.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE