7. hang
Atyámfiai! Aki megtartja a napot, az Úrért tartja meg; s aki eszik, az Úrra való tekintettel eszik, mert hálát ad az Istennek; és aki nem eszik, az Úrra való tekintetből nem eszik, - s ő is hálát ad az Istennek. Hiszen egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; mivel az Úrnak élünk, amíg élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy holtaknak is, élőknek is az Uruk legyen.
Abban az időben Jézus összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a sokaságot, mert már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” Tanítványai azt mondták neki: „Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt mondták: „Hét, és néhány apró halunk.” Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, a kenyér maradékából pedig még hét tele kosárral szedtek össze. Azok között, akik ettek, négyezren voltak férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. Amikor a tömeget elbocsátotta, beszállt a bárkába, és Magadán környékére ment.
Szent Lőrinc és vértanútársai
Szent Sixtus görög származású volt, és kitűnt tanultságával és jámborságával. Róma püspöke volt. Krisztus hitének terjesztése miatt a mamertini börtönbe zárták és halálra ítélték. Amikor a vesztőhelyre vitték 2 diakónusával, Felicissimussal és Agapétosszal, találkozott velük Lőrinc archidiakónusa. A vértanú pápa megjövendölte neki, hogy 3 nap múlva ő is követi őket a vértanúságban. Lőrinc erre szétosztotta az egyház vagyonát a szegények között. A vesztőhelyen jelentette a pápának, hogy minden kincset szétosztott. Hippolitus tribunus ezt hallva, őrizetbe vette az ifjút. A városparancsnok az egyház kincseit kereste rajta. Ő három nap múlva elé vezette az egyház szegényeit, akiket gondozott. A megsértett parancsnok először megostoroztatta, majd végül tüzes rostélyra fektette. Végig imádkozva tűrte a nagy kínokat és így halt meg 258-ban. Még azon a napon megtért 175 katona, és a szenátorok közül is sokan. A vértanú testét vállaikon vitték Tivoli felé és eltemették.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE